Berlin ege alatt

Bíró Zoltán

- 2012. október 16., kedd

Berlinben mindig kék az ég. Csak akkor borul be, ha Orbán Viktor látogat oda. Különös jelenség ez. Lehet találgatni, hogy kiknek kék ott örökké az ég, és miért válik ugyanazoknak borongóssá, ha a magyar miniszterelnök a német kancellárral tárgyal. A múlt heti találkozó előtt – akár valamiféle meteorológiai előrejelzésként is értelmezhetően – a német kormányszóvivő felröppentett egy komoly figyelmeztetést. Ez arról szólt, hogy milyen nagy a felelőssége annak, akinek kétharmados többsége van a politikában. Ezzel a helyzettel nem szabad visszaélni, a kisebbségek jogait messzemenően tiszteletben kell tartani.

Örök nagy igazságot rejtenek a szóvivői szavak. A kérdés csak az, hogy mért éppen Orbán Viktornak címezte azokat. Miért annak a magyar kormánynak, amely fennállása óta folyamatosan igyekszik mindent megtenni a kisebbségek érdekében, amit egyáltalán lehet? Ha a szóvivő körülnézett volna Európában, láthatta volna és anélkül is tudhatná, hogy a legtöbb országban súlyos gondot jelent az állam, a többségi társadalom és bizonyos kisebbségek együttélése, és megoldást sehol sem látunk.

Jó megoldás talán nincs is ebben a szabadon vándorló migrációs és multikulturálisan fölfordult világban. Az Orbán-kormány legalább próbálkozik, tisztességgel és meglehetősen nagy anyagi ráfordítással, olykor sikerrel, többnyire szinte reménytelenül. A német kormány szóvivője bizonyára tudja, mit kellene tenni Magyarországon és más országokban is a kisebbségek ügyében – különösen a romák érdekében és különösen az antiszemitizmus ellen –, de ezt nem árulja el senkinek. Az előrejelzés azonban azt sugallja, hogy Merkel asszony Orbán Viktort alaposan megleckézteti majd.

Olvasva a magyar híradásokat a tárgyalásokról szóló német sajtó reflexióiról a két kormányfő közös sajtótájékoztatója után, csak azt érzékeli az ember, hogy a német és a magyar sajtó többnyire örült volna, ha ez a leckéztetés megtörténik, és a magyar miniszterelnök többé-kevésbé megalázva térhet vissza hazájába. Ám érzékelhető a csalódás is, hogy ez nem történt meg. Az „ekézés” (egy ismeretlen újságíró szóhasználata) nem sikerült, még félig sem. Lehet ugyanis, hogy a német kancellár valamiért nem rajong olyan nagyon a magyar miniszterelnökért, mint mondjuk a mindenkori francia elnökért, de alighanem igyekezett megérteni a magyar helyzetet és Orbán Viktor szempontjait a magyar érdekek képviseletében, például az euróövezettel kapcsolatos álláspontját illetően is. Ha volt vita kettejük között, azt a magyar kormánnyal szemben folyton ellenérzéseket tápláló sajtónak ezúttal nem sikerült éles ellentétté alakítania a közvélemény előtt. Csak nyögvenyelős fanyalgást tapasztalhattunk részükről a renitens magyar miniszterelnökkel szemben. Így aztán a két kormányfő tárgyalása után sem tisztult ki az ég Berlin fölött azok számára, akik a magyar kormányfő esetleg sorsdöntő kudarcát és megszégyenülését várták.

De miért várták és miért akarták némelyek ott Németországban, ahol nem fűződhet semmilyen államérdek Orbán és kormánya bukásához? Nem kell nagy ész hozzá, sem különösebben komoly tájékozottság (még csak összeesküvés-elmélet sem!), hogy megint észrevegyük: működik a Magyarország lejáratására mindig kész nemzetközi hálózat, erőteljes magyarországi súgószövetséggel. Akiknek itthon érdekük fűződik az Orbán-kormány megbuktatásához, de legalábbis meggyötréséhez, ha más nem is sikerülhet, azok nagyon szeretnek általában Berlinben időzni, hiszen ott nekik mindig kék az ég és simogatóan süt a nap. Szeretnek ott élni vagy oda gyakorta kirándulni a hazai „liberális” ellenzék különféle figurái. Demszky is újabban inkább ott tartózkodik, mint itthon vagy horvátországi nyaralójában, akik feltűnően jó kapcsolatokat ápolnak a német közvéleményt formáló – elsősorban baloldali és liberális – körökkel. Ha eddig főként Amerikában érezték otthon magukat, ma már egyre inkább Berlinben, bár Amerika és Kanada is változatlanul kiváló terepnek bizonyul számukra. Jólét, jó ellátás, jó kapcsolatok, gazdag sajtótámogatás, és nem kell megdolgozni érte, csak kitalálni magyarországi szenvedéstörténetük meséjét, ahol őket elnyomják, meg a cigányokat is elnyomják, és nincs sajtószabadság. Ha ezt a mesét mindennap elő lehet adni és be lehet sulykolni még a gazdaság és a politika világközpontjaiba is, akkor jó pénzzel talán még a következő választásokon is sikert lehet aratni.

Most azonban Angela Merkel nyilatkozata arról szólt, hogy több vitatott kérdésben is el kell ismerni a magyar kormány munkáját és eredményeit, s azokat méltányolni lehet. Persze méltányolni nem kötelező, hiszen szabadság van, és aki kormányt akar buktatni és hatalmat akar nyerni mindenáron, annak a méltányosság nem lehet a legfőbb erénye, mert az volna a választásokra borítékolható kudarc maga. Ám talán remélni lehet, hogy a folytonos hazudozás, rágalmazás, följelentgetés is az lesz. Íme, itt volt most egy alkalom, és a Berlinben tanyát vert üldözötteknek nem hozott megnyugvást, Berlin adós maradt a magyar kormányfő súlyos megleckéztetésével, így egyelőre azzal is, hogy feltétlenül őket segítse újra kormányra a következő választásokon. Ezért Berlinben nekik most borongós az ég: mi lesz, ha addig nem úgy folynak a pénzek a pártkasszákba és a zsebekbe, ahogy tapasztalataik alapján remélték? És mi lesz, ha majd a nyugati sajtó sem küzd olyan nagy meggyőződéssel értük és ellenünk, mint eddig?