Pozsnyi Ádám: Kezdjük az alapoknál

Kezdjük az alapoknál  

Nagy nép a magyar. Nemcsak a múltjától rettegnek, hamisítják, jelentéktelenítik el, kultúráját is igyekeznek ignorálni. Nyirő Józsefet eltemetni sem lehet, egy bizonyos „Magyartanárok Egyesülete” – nem tudom, ez a szervezet konkrétan mit takar, de tartok tőle, olyan, mintha én három ismerősömmel egy sörözőben kijelentenénk, hogy márpedig mi vagyunk a „magyar írók szövetsége” vagy a „nemzet publicistái” – pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy az új Nemzeti alaptantervbe (NAT) „politikai nyomásra olyan szerzők kerültek bele, akiknek az értékelésében viszonylagos tudományos konszenzus sincs”. Majd miután ezt leszögezik, következik az aduász, az utolsó, a védhetetlen kártyalap, mint gyermekkorunk autóskártyáiban a Lola-T: „A három írót – erdélyiségükön kívül – csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze.”

Miután azon túljutottunk, hogy Kossuth Lajos, Károlyi Mihály, Horthy Miklós, Nagy Imre vagy Kádár János megítélésében sincs konszenzus, és ilyen alapon tanítani sem lehetne a nevükkel fémjelzett korszakot, térjünk a lényegre.

Kedves Magyartanárok Egyesülete! Kezdjük az alapoknál. Ott kell kezdeni, mert jól láthatóan a lényeget nem értik. Nem tudják, mi az irodalom, mi a művészet, és főleg azzal nincsenek tisztában, mik a szempontok egy magyar író megítélésénél.

Nos, vegyük legelőször a művészetet. A művészet nem a világszabadság elősegítője. Nem egy haladó szellemű, korlátozásoktól, elnyomástól, lila utópiáktól hemzsegő világnak kovásza. Főleg azt felejtsék el sürgősen, hogy a művészet forradalmi, haladó, baloldali. Nem, kérem. A művészet „pótcselekvés”. Azt adja vissza a világnak, ami már kiveszett, leromlott, pusztult. Egy harmonikus árkádiai társadalomban nincs Madách, Bartók, pláne szürrealizmus. A művészet túlérzékeny emberek válságterméke, és nem reá­lis elvárni egy költőtől, hogy lázban égve írjon meg egy balladát, majd a nap hátralévő óráiban higgadt, kiszámítható, problémamentes polgár legyen. Ha megkapargatjuk, mindegyiknél megvan, hogy vagy egoista, vagy kötekedő személyiség, vagy iszik, vagy nőket hajt, szorongásai vannak, vagy a tavalyi újságokat gyűjti a zoknik közt, és fél, hogy ellopja valaki.

Épp ezért egy művész magánéle­tét kapargatni egyrészt aljasság, ostobaság, ráadásul felesleges is. Valami biztos van. (Ideológiai felhangokba most nem mennék bele részletesen, de megfigyelhető, hogy azok a művek időtállóak, izgalmasak, amelyek a nagybetűs haladás kártevéseit ostorozzák, a forradalmi utópiák unalmasak és nevetségesek.)

Az értékítéletekről. A művészet szempontjából az egyetlen mérce a tehetség. Az elért hatás káros vagy üdvös volta, a szerző etikai alapállása, származása, világnézete még kétségkívül tényező lehet – de kizárólag a legelső után.

Az antiszemitizmus vádjával kapcsolatban.

Tisztelt Magyartanárok Egyesülete! Gondolom, mélységesen fel lennének háborodva, ha egy szerzőt egy tantestület önhatalmúlag kilökne a tantervből, mert az illető zsidó. Vagy tiltaná olvasásukat, mert jóban volt zsidókkal, szerette őket. A vádlottak padján ülő magyar írók nem gyűlölték a zsidókat, nem voltak antiszemiták – ennek igazolására számos példával és idézettel lehetne szolgálni –, de ha azt tették volna, akkor is ugyanaz a helyzet, mintha egy költőt azért nem oktatnának, mert dicsérte a zsidókat. Nem tudom, hallottak-e róla, de egy alkotó megítélésénél első szempont a tehetség – lásd, fentebb –, második a nemzethez való hűség. E kettő vitán felül áll. Az egyéb etnikumokhoz való viszony egész egyszerűen nem szempont egy magyar író megítélésénél. Lényegtelen. Közömbös. A magyar nemzethez való viszony az egyedüli szempont – ez mondjuk sok mai modern szerző oktatását megkérdőjelezi. Mégis, mit képzelnek, önök kik? Honnan veszik a bátorságot, hogy magyar írókat ültessenek a vádlottak padjára? Hogy a nemzet szellemi nagyságainak megítéléséről döntsenek? Ki hatalmazta fel önöket? Nem túl nagy merészség a következő generáció szellemi fejlődésével kapcsolatban eldönteni, hogy ez mehet, ez meg nem, ha ennyire nincsenek képben bizonyos elvárható alapokkal?

Felszólítom önöket, hogy sürgősen állítsák le gyűlöletkeltő kampányukat.

Pozsonyi Ádám

Egy zsigeri karikaturistára

Egy zsigeri karikaturistára  

Országos karikatúrapályázatot hirdettek meg a Nobel-díjas szegedi tudós, Szent-Györgyi Albert emlékére. A Tudomány és humor című pályázat fődíját Halász Géza grafikusművésznek ítélték. Különdíjban részesült: Diós Magda, Dluhopolszky László, Léphaft Pál, Kelemen István, Szűcs Édua, Nagy László és Németh György. Minderről tegnap szereztünk tudomást, együtt örvendhettünk a Szegeden élőkkel, mindazokkal, akik nemcsak értik a viccet, de képesek arra, hogy erős különbséget tegyenek humor és vicc közé.

Amekkora örömöt hozott a szegedi karikatúrakiállítás, ugyanakkora keserűséget, bánatot, levertséget – magyarán: hányingert – okozott a tegnapi Népszavában megjelent karikatúra. Jó hosszú címe van, igyekszem pontosan lemásolni: Porszennyezés egészségügyi határérték felett, igen, ez a címe Pápai Gábor rajzának. Maga a rajz egyébként a testes, erdélyi származású költőt és államtitkárt ábrázolja, amint kiengedi Nyirő József erdélyi író hamvait (szellemét?) a postások táskájára hajazó edényzetből. Ami az egészségügyi határértéket illeti, annak is mentálhigiénés részét, ott bizony volna mit kurkászni. Az átmenetileg temetetlen halott magyar íróval szemben ez a rajzocska kegyeletsértő. És nem is csak Nyirő emlékét mocskolja össze ez a firkálmány, hanem mindazok szemébe is égető, könnyeztető port hint, akik olvastak vagy olvasni fognak Nyirőtől akár egyetlen mondatot is.

És mindezt pünkösd táján szerzé papírra a rajzoló, bármelyik nacionalista román lapban megjelenhetett volna ez a karikatúra, ügyesen növeli a feszültséget magyar és magyar közt, román és román közt, magyar és román közt. Az újvidéki Léphaft Pál, a Magyar Szó népszerű, ismert karikaturistája portálunknak (Szegedma.hu) elmondta, találónak tartja a pályázat címet, mert valamennyien Karinthy utódai vagyunk, és humorban nem ismerünk tréfát. „Ez azt jelenti, hogy halálosan komolyan csináljuk, amit csinálhatnánk, a vicc az egészben az, hogy ez nem vicc, mert a komoly dolgokat lehet viccelve csinálni, de a viccet nem lehet viccelve.” Ennyi a preambulum. A karikatúra természetrajzáról Pali úgy vélekedik, hogy mindig vannak feladatok, amelyeket meg kell oldani. Vagy a szék lábából kell Dávidot faragni, vagy egyszerűen csak egy portrét elkészíteni.

Pápai Gábor mutatványa balul sült el, sikerült Dávidból széklábat faragnia, erre egy butácska esztergáló masina is képes lett volna. Ehhez nem kell karikaturistának lenni. Igen, mindennap vannak feladatok, amelyeket meg kell oldani. A Népszava karikaturistájának most az volt a feladata, hogy legalább két embert tegyen nevetségessé: egy eleven és egy holt magyar írót. Aligha kell magyarázni, miért kell ehhez egy jó adag mozgalmári, zugfirkászi elvetemültség.

A rajzhoz nem kell sok szöveg, itt sincs leírva Nyirő József és Szőcs Géza neve. Ez a karikatúra azokhoz az előfizetőkhöz kíván szólni, akik képesek felismerni a „játszó személyeket”, akik vannak annyira tájékozottak és liberálisok, hogy képesek eligazodni a kulturálisnak mondott élet forgatagában akkor is, ha soha semmit nem olvastak a rajzon látható személyektől.

Karikaturistákkal nem érdemes vitatkozni, általában nekik van igazuk. De sosincs igazuk, ha zsigeri gyűlölettel hajolnak a papír fölé. S hogy bennünk se a zsigeri indulat mozgasson, hallgassuk meg, mit mesélt Prőhle Gergely a Hír tévének: Fulbright-ösztöndíjasként rengeteg érdekes emberrel találkoztam amerikai tartózkodásom során. Megismertem és konzultáltam Francis Fukuyamával – akinek akkoriban megjelent könyvét a hazai hallgatóimnak dedikálva őrzi a Miskolci Egyetem politológia-könyvtára –, beszélgettem Charles A. Kupchannal a CFR-tól, vagy hallgattam Robert Kagan – a vezető neokonzervatív ideológus – előadását.

Ahogy akkoriban Fukuyama, úgy Charles Gati is a SAIS oktatói sorába tartozott (mindmáig ott tanít), talán két emelet választotta el irodáikat a Johns Hopkins Massachusetts Avenue-n található Rome épületében. Tudva ezt a tényt, csak felkerestem, hiszen ha másban nem is igen egyezhettünk, abban mindenképpen, hogy mindketten Magyarországról származunk. Irodája nem volt sem nagy, sem túldíszítve, így belépve azonnal feltűnt az egyetlen, kicsiny karikatúra a szekrényajtóra ragasztva: az akkor már másfél éve ellenzékben lévő Orbán Viktort ábrázolta. Nem tudom, ma ott van-e még, de hogy az Úr kettőezer-harmadik esztendejében ott volt, azt saját szememmel láttam.

Ma ugyanezen Charles Gati méretes tanulmányokat ír, amelyekben – természetesen a PC (politikai korrektség) jegyében, „objektív” módon – hosszan érvel amellett, hogy Magyarország már nem nyugati típusú, hanem „nem liberális, irányított demokrácia” (illiberal, managed democracy), köszönhetően a jelenlegi kormány antidemokratikus törekvéseinek.

Prőhle Gergely szerint már elég régen tudjuk, hogy Gati professzor nagyon haragszik ránk. Én 2003 óta biztosan tudom. Mint ahogy azt is, hogy nem a regnáló magyar kormány 2010 óta hozott intézkedései miatt haragszik, és nem is demokráciát félt, hanem zsigeri ellenszenvet táplál Orbán Viktor és a nemzeti oldal iránt. Talán 2003 óta, de félek, ez sokkal, de sokkal régebben kezdődött.

Ez pedig, Gati professzor, nem túl liberális, de még csak nem is demokratikus erény…

Prőhle Gergely jobban és kicsit magasabbról látja a pályát, mint a Népszava rajzolója.

Apáti Miklós
   

Bayer Zsolt:Ítéletek

Ítéletek  

Álláspont

Tavaly márciusban az akkor 23 éves Varga Mihály, pitvarosi illetőségű lakos bement a magyarbánhegyesi kocsmába. Vele volt egy barátja is – már ha ezeknél a véglényeknél helyénvaló az ilyen fogalmak használata. Ittak. A kocsmáros, B. Lajos egy időre hátrament a raktárba. Ekkor Varga Mihály bement a pult mögé, eltett egy doboz cigarettát, és megpróbálta kinyitni a pénztárgépet. A visszatérő B. Lajos meglátta, és szóvá tette mindezt. Varga Mihály ekkor megütötte B. Lajost. A kocsmáros kimenekült az utcára, ahol Varga Mihály utolérte. Egy biliárddákóval agyonverte a földön fekvő embert, akinek többször a fejébe is belerúgott. Majd magához vett négy doboz cigarettát, és távozott.

A Gyulai Törvényszék első fokon nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Varga Mihályt. Tegnap volt a másodfokú ítélethirdetés. Ezen a Szegedi Ítélőtábla Mezőlaki Erik vezette tanácsa életfogytiglan helyett tíz évet szabott ki Varga Mihályra, fegyház helyett azt is börtönben. A minősítést halált okozó testi sértésre változtatták. Az indoklás nagyjából ez volt: a férfi nem akart ölni, csak így sikerült. A bírónak ezen kívül még egy ténykedése volt a tárgyaláson: a meggyilkolt férfi özvegyét rendreutasította, majd kizavarta a tárgyalóteremből, mert az hangosan zokogott.

Ennyi a történet.

És akkor jöjjenek a levonható tanulságok és a kérdések.

Mindenekelőtt azt a kérdést tegyük fel, vajon tényleg el kell-e tűrnie a társadalomnak, és egyáltalán eltűrhető-e, hogy a bírók azt csináljanak, amit akarnak? És most senki ne jöjjön a jogállammal meg a bírói függetlenséggel, mert nem ezekről van szó. A bírói függetlenséget senki sem akarja kétségbe vonni. Az a kérdés, hogy nyilvánvaló alkalmatlanság és a társadalomra veszélyesség esetén miért maradhat bíró a bíró. Az a bíró, aki például tényleges életfogytiglanra ítélte a móri gyilkosságokért Kaiser Edét, aki ott sem volt, vajon miért bíró még? Alkalmatlan és hülye. Ki kell rúgni.

Az a bíró, aki Cozma gyilkosait és Cozma társainak majdnem gyilkosait szintúgy megmentette az életfogytiglantól, sőt egészen nevetséges ítéletet szabott ki, azzal a vérlázító indoklással, hogy a cigányok nem ölni mentek oda, nos, az miért bíró még? Mert ugyan miért is ment oda az a több mint húsz, kigyúrt, kivarrt rohadt kansakál? Babzsákot hajigálni, mi? Száz tanú mondja el, hogy belépésük pillanatától belekötöttek mindenkibe, verekedtek, és az ezektől a véglényektől elvárható módon elviselhetetlenül viselkedtek. Aztán öltek. És öltek volna még… És akkor jön egy taláros „igazságszolgáltató”, és gyakorlatilag rászabadítja őket ismét a társadalomra. A liberális értelmiség meg tapsikol, és arról gagyog, hogy nem számít a társadalom igazságérzete és elvárása. Igen, nekik nem. Nekik ugyanis nem is létező fogalom a társadalom. Ők a legszélsőségesebb individualizmusban hisznek, és a közösség vagy társadalom szó hallatán a revolverükhöz kapnak. Ezen kívül meg vannak róla győződve, hogy ha cigány áll a bíróság előtt, az eleve különleges bánásmódot és eleve enyhébb ítéletet érdemel.

A társadalom meg másképpen gondolja.

Nincs ez másképpen most sem.

Jól jegyezzük meg a Szegedi Ítélőtábla bírájának, Mezőlaki Eriknek a nevét. Ő is egy rohadt gyilkost szabadított rá a társadalomra másodfokon. Tíz évet szabott ki egy emberéletért. Ha ez a Varga Mihály majd jól viselkedik, öt-hat év múlva kint lesz. És ha újra bántani fog valakit, ha ne adj Isten, újra meg fog ölni valakit, akkor Mezőlaki Erik bírót majd oda kell ültetni mellé a vádlottak padjára, mint bűnsegédet. Ugyanez vonatkozik a Sztojkáékat ránk szabadító másik talárosra.

És még valami, csak az igazságérzet és annak meggyalázása végett: Stadler József akasztói vállalkozó annak idején kilenc évet kapott adócsalásért. Zuschlag János emlékeim szerint 70 milliót sikkasztott, abból ötvenet megtérített, hat évet kapott. Egy embert agyonverő véglény tízet kap. Elsőre amúgy életfogytiglant. Ez azért csak felvet két kérdést a végére: tényleg olyan világban élünk, amelyben ennyivel többet ér a pénz, mint az emberélet? S ha a bíróságok és bírók munkájában ekkora a „szórás”, akkor minek tartjuk őket?

Elég volt ebből is. De most már tényleg.

Bayer Zsolt

A nyáj és a vándor

2012. június 1. 11:32

A politikai jobboldaliság nem jelent sok mindent, csak akkor, ha egy nyájhoz, egy akolhoz akarunk tartozni. A nyáj számára ez persze természetes, amint az is, hogy pásztort és terelőkutyát is keres magának.

„Lényünk és létünk gyökere az igazság, és az ember csak azért hazudhat, és züllhet le és lehet korrupt, mert bármit tesz és mond és gondol, lényét és létét az igazságról letépni nem tudja. Az ember szabadságában áll az igazságot megtagadni, de egyetlen pillanatig sem tud igazság nélkül élni.” (Hamvas Béla)

Legyen hát. Ha az ember önmagát, helyét, hovatartozását akarja vizsgálni, úgy két lehetősége van. Az egyik, hogy az ellenoldalhoz képest teszi ezt, mintegy a másikon, a külsőn méri magát; a másik út, hogy állandó értékeket talál, és azokhoz viszonyítja az éppen aktuális viszonyokat. Az így cselekvő ember önmagát nem tekintheti sem jobb-, sem baloldalinak, hanem úton lévőnek, vándornak, akit valahol vár a számára beteljesülő igazság, útitársai pedig a becsület és a hűség. Azok, akik önmagukon kívül élnek, a méricskélők, megfigyelők, politológusok és akadékoskodók; nos ők az ilyenre azt szokták mondani: jobboldali.

A politikai jobboldaliság nem jelent sok mindent, csak akkor, ha egy nyájhoz, egy akolhoz akarunk tartozni, és ehhez keressük mindazt, ami összeköt bennünket. A nyáj számára – a hideg és az ólálkodó farkasok miatt – ez persze természetes, amint az is, hogy pásztort és terelőkutyát is keres magának. A vándornak azonban nem adatik meg az akolmeleg félhomálya, számára a hideg, tiszta fény világít, mint a telehold a havas, téli éjeken. Bár megmutat mindent, nincs benne semmi segítség, nincsenek benne színek, vörösek, sárgák, kékek: csak fekete van, ezüstfehér és éles árnyékok.  

Mikor évszázadokkal ezelőtt az ember egyedül maradt az üres égbolt alatt, ostobaságában örült is ennek: úgy hitte, a többiekben találja elveszett Istenét és a „társadalomban” megváltását. A föld a halott Isten temetője lett – ahogyan Hegel gyönyörűen írja – és túlnan sem várt többé bennünket senki. Ám nagyon gyorsan, vakító villámként csapott le a felismerés: egyedül vagyunk – és ebbe egy akkora szellem tébolyodott bele, mint Nietzsche. Szemben a végességgel és az elmúlással, az ember fellázadt az igazságtalannak vélt sorsa ellen. Iszonyú erőt mutatott ebben a lázadásban, lehozván a Napot is a földre, hogy tehetetlen dühében elpusztítsa magát.

*

Ma már csak ez a beletörődő egyedüllét tartja össze a nyájat, a kollektív magány és az abban születő elégedetlen gondolatok. Mivel magam megítélni nem tudom, „jobboldali” vagyok vagy sem, ezért alább sétát teszek az értékek kertjében, hogy kiválasszam, ami kedves nekem, és majd politológusok és akadékoskodó értelmiségiek eldöntik, hogy a jobboldaliság értékei ezek vagy sem.

Értéknek vallom hát a nemzetemet és általában a nemzet eszméjét. Hiszem, hogy a nemzetek a történelem szubjektumai, vagy ahogyan Ranke megfogalmazta: „a nemzetek Isten gondolatai”. Elvetek mindent, ami a nemzeteket szabad önmeghatározásukban, szuverenitásukban korlátozza – történjen ez a korlátozás erőszak, pénz vagy szemfényvesztés segítségével. A nemzetbe vetett hit azt sugallja, hogy elvessem mind a ki-, mind pedig a bevándorlást, és ne higgyek a kultúrák együttélésében. Számomra „extra hungariam non est vita, si est vita, non est ita”. 

Ugyancsak a nemzetbe vetett hit mondatja azt velem, hogy az Európai Unió nem más, mint kereskedelmi fogás, amelyet a pillanatnyi érdek szült, és ahogyan ezen érdek eltűnik, vele tűnik el az Unió légvára is. Nem hiszek a kalmárok és iparosok uniójában, silánynak vélem őket, akik egy nagy civilizáció teteme fölött marakodnak.

  Értéknek vallom a férfi és a nő kapcsolatát – a családot. Nem bízom azokban, akik ezt bármiért, önzésből, szexuális aberrációból, vagy szimplán ostobaságból támadják. Nem hiszem azonban, hogy a közösségnek kellene megbüntetni őket: úgy gondolom, öregkoruk magánya fogja oly irtózatosan büntetni őket, ahogyan mi sohasem lennénk képesek.

Értéknek vallom a hűséget és az önfegyelmet. A fegyelem nélküli embert ördögszekérként kergeti a szél élete sivatagában: sohasem oda ér, ahova indult, és sohasem tud visszafordulni. Nem tartom emberi életnek azt, amely nem tör másra, mint közvetlen testi szükségleteinek kielégítésére. Önfegyelem híján halhatatlan lelkünk – ha van – rab lesz testünk börtönében, és halni akar majd, hogy szabadulhasson.

Értéknek vallom az ésszerű demokráciát, ahol azok szólhatnak a köz dolgaiba, akik meg is értik azokat, és azok döntenek a köz vagyonáról, akik gyarapítják is azt. Úgy hiszem, együtt kell, hogy járjanak a jogok és az érdemek, ki kell hát érdemelni, hogy jogaink legyenek. Hiszek az emberek természetes egyenlőtlenségében. Ostoba és kártékony önbecsapásnak tartom ezért az „emberi jogokat”, melyek állítólag születésüktől fogva megilletik az embereket, és amelyektől elbódulva azt hiszik, hogy nem kell értük tenniük semmit.

Értéknek tartom a görögségtől eredő kulturális, gondolkodási tradíciót, amely azt sugallja nekünk, hogy vessünk el mindenféle újmódi szellemi bűvészmutatványt, ha az világmagyarázatként illegeti is magát. Nem feltétlenül jó az, ami hasznos, ám mindig hasznos az, ami jó. Az embernek dolga és kötelessége megismerni és tovább vinni azt, amit ráhagyományoztak.

Mindenek fölött értéknek vallom a tradíciót, ami összetart és eligazít bennünket, amelybe beleszületünk ugyan, ám alakíthatjuk is, és amely egyedüli foglalata, lehetőség-feltétele az ésszerű szabadságnak – ami nem más, mint kompromisszum vágyaink és lehetőségeink között. A családi tradíció formál bennünket, ezért fontos, hogy honnan származunk, és kötelességünk viselni ezt az örökséget – ha nehéz, akkor is. Hiszem, hogy a történelem tanít bennünket, és ha beletekintünk, magunkra ismerhetünk. Mert hiába minden: szemernyivel sem vagyunk boldogabbak vagy boldogtalanabbak, mint eleink voltak, sem közelebb, sem távolabb nem vagyunk a jótól, mint ők voltak. Semmi sem változik.

*

Nem tudom, hogy akiket elterjedten jobboldalinak gondolnak, és akik olvassák ezt, osztják-e ezeket az értékeket, egy úton járnak-e velem. Jó lenne. Jó lenne, ha sok olyan dolgot találnánk, amelyek összekötnek bennünket. Nem tudhatom az eredményt: mindenki magának választ értékeket, aki képes erre. Aki meg nem, az szóra sem érdemes. 

Talán tudják: akkor nő fel az ember, ha letesz a világmegváltásról. 

Ebből talán eldönthetik majd: jobboldali vagyok vagy sem. Előttem kérdés maradt, hogy vajon mennyiben válasz ez arra, hogy „mi a jobb?”. Majd maguk talán eldöntik. Az úton járó azonban mindig egyedül van. Nem kíséri senki, csak az éles fényű Hold – az utasok barátja.

KDNP: A rendetlen világból rendezettet teremtettünk

KDNP: A rendetlen világból rendezettet teremtettünk

2012. június 1. 11:25

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint az elmúlt két évben kormánypártként érvényesíteni tudták elképzeléseiket. „Az áldozat sok volt, de még mindig kevesebb, mint amit egy hagyományos, a megszorításokra épülő politika hozott volna” - fogalmazott a politikus.

Harrach Péter szerint egy óvatos kormány 2010-ben az örökség ismeretében csődöt jelentett volna, a kabinet azonban bátor volt, vállalta a „kalandot”, úgy csökkentette a hiányt, hogy közben a terheket nem a polgárok vállára rakta, és megkezdte a nagy rendszerek átalakítását is. A politikus úgy fogalmazott: a rendetlen világból rendezettet teremtettek, mindezt „fergeteges támadások közepette”, mert akik a politikai hatalmukat, vagy busás profitjuk egy részét elveszítették a választások után – társulva az ideológiai ellenfelekkel – mindent megtettek a kormány megbuktatásáért. A frakcióvezető szerint a KDNP az elmúlt két évben az esetek többségében érvényesíteni tudta elképzeléseit. Előfordult néhányszor, hogy a frakciószövetség másként döntött, de ezt elfogadták. A két kormánypárt frakciója közötti együttműködést értékelve azt mondta: a szövetségi rendszer jól működik.

A KDNP-s politikus kiemelte a gyermekek utáni adókedvezményt, a családok védelméről szóló törvényt, a devizahitelesek megsegítését, valamint a nemzetpolitika területén megvalósult fordulatot. A politikus úgy vélte, az állampolgárság és a választójog megadásával megkezdődött a nemzeti egység újjáépítése. Arra a felvetésre, hogy mely területen van hiányérzete, azt válaszolta: a választópolgárok a leggyakrabban a kommunikációs hiányosságokat vetik a kormány szemére, azt, hogy az általuk képviselt jó irányt, és az intézkedések mögött rejlő valóságot nem tárják fel olyan egyértelműen, hogy az mindenki számára világos legyen. „Az áldozat sok volt, de még mindig kevesebb, mint amit egy hagyományos, a megszorításokra épülő politika hozott volna” - fogalmazott.

A frakcióvezető az elmúlt időszakban nagy vihart kavart abortusztabletta-ügyben ismét megerősítette: a KDNP életpárti, az abortusz egyetlen formáját sem tartja támogathatónak. Magyarországon az a probléma, hogy nem születnek meg a kívánt gyermekek, és nem az, hogy hogyan akadályozzák meg a megszületésüket. Harrach Péter azt mondta, a KDNP a jövőben is elsősorban a szociálisan érzékeny területekre kíván koncentrálni. A kereszténydemokrata politikus kiemelte a rászorulók védelmét, az egészséges társadalom építését és a civil szférával a kapcsolatok erősítését.

A pofozkodás vége: csalódtak a sírásók

2012. május 31.

Surján László

A pofozkodás vége: csalódtak a sírásók

A sírt az Orbán kormánynak ásták, amikor 2009-ben a szocialista kormány 2011-es határidővel túlvállalta magát. A másnak ásott verem azonban most sem volt hatékony. Az Európai Bizottság végre elismerte: a magyar költségvetés tartósan három százalék alatt van.

Senki nem szeret pofont kapni. De minden rosszban van valami jó. A pofon, amit kaptunk, vidám örömre hangolta a magyarországi ellenzéket. A pofonra okot a tartósan három százalék feletti költségvetéssel ők adtak, de már az Orbán kormány kapta. Európai Bizottság a hiány miatt zárolni javasolta a kohéziós alapok egy részét. A zárolás önmagában még túlélhető lett volna, ám mivel még soha senki ilyen büntetést nem kapott, ha megvalósul, a zárlat valóban megszégyenítő lett volna.

Ám a döntés pillanatában már látszott, hogy a szükséges korrekciót hazánk könnyen megteszi. Az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozott véleménye végre elismerte azokat a lépéseket, amelyekkel az Orbán kormánynak sikerült három százalék alá vinnie a költségvetési hiányt. Amit tehát a szocialista kormányok hat év alatt nem tettek meg, azt az Orbán kormánynak két év alatt sikerült. A gúnyosan nevető szájak sírásra konyultak.

Erről kellett volna szólni a kormány két éves munkájának értékelésekor. De nem erről szóltak a szónoklatok. Ám hagyjuk az ellenzéket, forogjon keserű levében. Ismerjük el, rossz lehet a gödörásóknak látni, hogy ássanak bár megannyi gödröt, hiába fáradoztak. Sírba akarták tenni a kormányt, de üres maradt a verem.

Sok könnyet azért ne hullassunk a potyára áskálókért. Van fontosabb dolgunk is: megköszönni a magyar választóknak, hogy mindazok ellenére, amit meg kellett éljenek, kitartanak a kormány mögött, s az ellenzék nem tudott teret, pontosabban szavazót nyerni az összes nehézség, s tegyük hozzá, az összes kormányzati hiba ellenére. Mert hibák voltak, s nem is kevesen. Hogyne lettek volna. Hogyan is működhet egy kormány, ha előfordul, hogy egyesek még a miniszter nevét is aláhamisítják? Ehhez képest nemcsak a lakosság részéről csoda, hogy kitart a miniszterelnök mögött, hanem az is hogy a kormány elérte, amit elért, többek között, hogy le tudta faragni a költségvetési hiányt. A dicséret tehát az embereket és a kormányt egyaránt megilleti.

Beszéljenek a tények

2012. május 29.

Surján László

Beszéljenek a tények

A minap azt írta egy tisztelt olvasónk, hogy „Úgy tűnik a kereskedelmi mérleget senkinek sem érdeke helyrebillenteni.” Javítani lehet, sőt kell, de a helyrebillentés már három éve megtörtént.

A kereskedelmi mérleg ugyan csak egy tényező országunk megítélésében, sikeres vagy sikertelen voltának mérésében, de kétségtelenül fontos tényező. Az alábbiakban bemutatom a külkereskedelmi egyenleget 2006 és 2011 között. Három adatsort nézünk meg. Az Európai Unió tagállamaival való kereskedelmünk egyenlegét, (kék) a világ többi országával való kereskedelmünkét (vörös) végül e kettő összesítését (zöld).



Jól látható az ábrán, és a kis táblázaton is, hogy az EU tagállamokkal való kereskedelmünk nyereséges, azaz többet exportálunk, mint amennyit behozunk. A világ többi részével szemben, ha 2008 óta javul is a helyzetünk, de mégis veszteségesek vagyunk. Az Unión belüli nyereségünk 2009 óta képes kiegyenlíteni az egyéb területen való veszteséget, s tavaly már majd 7 milliárd euró nyereséget is elértünk. Alighanem minden adaton lehet is, kell is még javítani, de a tények nem gyarmati sorsról beszélnek. Adataink forrása a KSH.

Az Unióval való kereskedelmünk egyenlege egyébként 2003-ig negatív volt, de már a belépés évét sikerült mérsékelt nyereséggel zárni, ami azóta ütemesen emelkedett a mai 10 milliárdos nyereségre. A piacnyitás tehát nem kárunkra, hanem javunkra vált, de biztos vagyok benne, hogy még nagy lehetőségeket rejt magában. Érdekességképp egy friss hír: a hazai építőipar itthon 2011-ben 7 százalékot zsugorodott, de Németországban elvégzett munkái éppen ennyivel bővültek. A szolgáltatások terén a nemrég bekövetkezett piacnyitás tehát, legalább az építőiparban, a javunkat szolgálta.

Schöpflin: Új gondolkodásra van szükség

Schöpflin: Új gondolkodásra van szükség

Úgy látom, Európa fordulóponthoz ért; új gondolkodásra van szükség, újra kell politizálni az európai politikát. Európa jelenjen meg mindenütt, elsősorban a tagállamokban, mint politikai szereplő – jelentette ki Schöpflin György, fideszes európai parlamenti képviselő a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó közösen rendezett konferenciáján, csütörtökön.

Létrehozva: 2012. május 31., 14:12 | Utoljára frissítve: 2012. május 31., 15:19

nyomtat küld

kapcsolódó

A magyar nemzet győztes nemzet + képek

Schöpflin György a Magyarország és az EU – a kapcsolatok jelene és jövője című kerekasztal-beszélgetésen arra hívta fel a figyelmet, jelentős probléma, hogy szaporodnak a törésvonalak az európai közösségen belül, például Nyugat-Kelet, illetve Észak-Dél vonatkozásban.

Magyarország esetében annak érzete jelent gondot, hogy minket még mindig új tagállambeliekként kezelnek, annak ellenére, hogy nyolc éve csatlakoztunk az unióhoz. Meddig maradunk új tagállambeliek? Úgy néz ki, örökké – vélekedett a politikus, rámutatva, Magyarország „valamennyire másodrendű” az európai uniós intézményrendszerben.

Kitért rá, az unión belül a legnagyobb befizetők nem szeretik a szolidaritást, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy lefaragják a pénzügyi hozzájárulásunkat. Ez sem Magyarország, sem a környező térség szempontjából sem jó – hangsúlyozta Schöpflin. Úgy látom, Európa fordulóponthoz ért; új gondolkodásra van szükség, újra kell politizálni az európai politikát. Európa jelenjen meg mindenütt, elsősorban a tagállamokban, mint politikai szereplő – jelentette ki.

Schöpflin György felidézte, számtalan Magyarország-ellenes meghallgatáson vett részt, ezeken mindig „ugyanazokkal az unalmas érvelésekkel” találkozott, de ez egy ideje már nem tapasztalható.  Nem tudom, mindez szélcsend-e, vagy újra elindul - tette fel a kérdést Schöpflin, aki szerint vannak bizonyos tényezők, amelyek azt mondathatják, hogy a hazánkkal szemben megfogalmazott kritikák újrafogalmazódhatnak. Magyarország kiváló ürügy arra, hogy mozgósítani lehessen a baloldalt, amely még mindig nem ért magához a kommunizmus összeomlása után – vélekedett Schöpflin György, hozzátéve, Magyarországon új alkotmányt fogadott el nemrég az Országgyűlés, és a „baloldal ezt kihasználja”.

Az Európai Parlamentben létező baloldal nagyon különleges képződmény. Elképzelhetetlen, hogy egy nemzeti parlamentben összefogjon egymással a szélsőbaloldal, a szocialisták, a szociáldemokraták, és a liberálisok – folytatta Schöpflin György. Úgy fogalmazott, az Európai Parlamentben ez a jelenség figyelhető meg, akármit mond az Európai Néppárt, az érveléseire nem figyel oda a baloldal.

Elmondása szerint egymás után „dőlnek be” a kormányok az Európai Unióban, és alakulnak újak. Görögország, Szlovákia, Románia, Írország, a stabil, demokratikus Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Belgium – sorolta Schöpflin, kitérve arra is, az Egyesült Királyság vagy Csehország még tartja magát. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak stabil és megbízható kormánya van, és a kétharmados többség óriási előnyt jelent. Lehet, hogy még hálásak leszünk a kétharmad miatt – zárta szavait a fideszes európai parlamenti képviselő.

Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense szerint nincs egységes narratívája az Európai Uniónak. Az unió „olyan, mint egy „Rorschach-teszt”; amelyre nézve mindenki mást lát bele – fogalmazott, hozzátéve, a mai napig nem alakult ki „nemzetek feletti Európa”, ezzel szemben egy „kormányközi Európa” van. 

Csaba László, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora arról beszélt, az Európai Unió nem egy Kolhoz, hanem egy részvénytársaság, politikai, pénzügyi, jogi közösség, ahová a tagállamok szuverenitásuk egy részét – nem egészét - adják be.

Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke az Európai Uniót egy „családi válsághoz” hasonlította. A szakember szerint az unió legnagyobb hibája, hogy a külső egyensúlyt kihagyták a kritériumrendszerből, így nincsenek „kikényszerítő mechanizmusok”, amelyeknek a tagállamoknak – saját érdekükben – meg kellene felelniük.

(fidesz.hu)

Sarkosan fogalmazva (2012-06-01)  

Ahogy így elnézem, nincs messze az idő, amikor az ellenzéki lapok mind csupán egyetlen, vastag betűs mondattal jelennek meg: MINDEN ÚGY ROSSZ, AHOGY VAN, MI PEDIG RETTEGÜNK. A mondatot üres oldalak követik, tekintettel a gyilkos cenzúrára és a mondanivaló hiányára. Esetleg még hozzátehetik: FOGALMUNK SINCS, MIT KELLENE TENNI. Azt tudni lehetett, hogy a Nemzeti konzultáció teljesen felesleges, manipulatív, tiszta pénzkidobás és parasztvakítás, minden valamirevaló volt fontos ember megnyilatkozott az ügyben, különben is „az ellenzék cselekvést vár”. Ők bezzeg mindig tudták, mit kíván a magyar nemzet, helyette is szorgalmasan nyúlkáltak a bőség kosarába. Mindennap fény derül valamilyen bűntettre, most például az állami tulajdonú Exim Bankról tudtuk meg, hogy 37 milliárddal támogatott a régi, szép időkben egy moszkvai fantomberuházást, a pénznek szokás szerint bottal üthetik a nyomát, eltűnt a tönkrement és felszívódott cégek között. Visszatérve a konzultációhoz, megint ott tartunk, hogy a kormány adatbázist épít, vagyis nemcsak pazarlás folyik, hanem ismételt jogsértés esete is fennforog, gondolom, már fogalmazzák a feljelenést az Európai Uniónak, lábbal tiporják a törékeny magyar demokráciát, és fittyet hánynak a jogállamiság maradékára is. „Újra írt népének Orbán Viktor”, közli a Népszava, viszont ha előzetes konzultáció nélkül döntene a kormány fontos kérdésekben, akkor a nép feje felett hozná meg sanyargató intézkedéseit, nyíltan tovább építve a diktatúrát. Ha még ehhez hozzávesszük „a Politikatörténeti Intézet felszámolására kitervelt cinikus, értékpusztító támadást” is, nyilvánvaló, hogy „Orbán valójában a Horthy-rendszert restaurálja”. Őszintén kíváncsi vagyok, meddig fokozható még a siránkozással vegyes gyűlölködés, mely időnként már tagolatlan hörgésbe csap át. Két éve van az ellenzéknek, hogy valami jobbat találjon ki. Sajnos, csak egy Mao Ce-tung idézettel tudok a balliberálisoknak segíteni: „Amivel az ellenség szembeszáll, azt támogatnunk kell. Amit az ellenség támogat, azzal szembe kell szállnunk.” De nyilván ismerik ezt a jó tanácsot, mert pontosan követik.

Szentmihályi Szabó Péter

Rogán: A cél, hogy minél szélesebb legyen a középosztály

Rogán: A cél, hogy minél szélesebb legyen a középosztály

Azok tartoznak a középosztályhoz, akik saját jogon szerzett jövedelmükből tartják el magukat és családjukat – jelentette ki Rogán Antal a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó közösen rendezett konferencia egyik kerekasztal-beszélgetésén, csütörtökön.

A középosztály fogalmát ma politikai kategóriaként használják, ez rossz. A baloldal úgy fogalmaz, hogy ez egy szűk réteg, és ezzel tudatosan a szocializmus fogalomhasználatához nyúlnak vissza, ugyanis ez akkor szitokszó volt – jelentette ki Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője a középosztályt úgy definiálta, azok tartoznak ebbe a kategóriába, akik saját jogon szerzett jövedelmükből tartják el magukat és családjukat. Mint mondta, a jó kormányzás célja, hogy ez a réteg minél szélesebb legyen. Azért szükséges, hogy ezek az emberek minél többen legyenek, mert a józan ész alapján  tudnak dönteni a közösségi ügyekben is – szögezte le.

A fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra is, mindezek mellett a gyerekvállalás társadalmi költségét is el kell ismerni. Emellett a mobilitást is erősíteni kell, azaz, ne akadályozzák fölösleges bürokratikus tényezők az alkalmazottból vállalkozóvá válást, és viszont – hangsúlyozta. Az a cél, hogy minél többen legyenek, akik nem támaszkodnak semmilyen állami transzferre, ha ezt el tudjuk érni, az már nagy eredmény Magyarországon – zárta szavait Rogán Antal.

Fel kell zárkóztatni a leszakadókat

Szociológiai értelemben a második világháború után kezdett a középosztály felbomlani, helyette érdemes inkább a középrétegek fogalmát használni – mondta Hegedűs Zsuzsanna. A nyugati világban az ipari termelés bővülése és a közoktatás kiszélesítése folytán egyre több réteg vonódott be egy olyan középréteg-struktúrába, amiben a felfelé mozgás igen erős volt, és mindenkinek lehetősége volt a felemelkedésre – fűzte hozzá. Mint mondta, a modern ipari termelés a hatvanas éveket követően nem javakat, hanem életformát adott el. Ezzel szemben a '81-es krízis nyugaton, nálunk kicsit elodázva a rendszerváltás, a klasszikus ipari struktúrák összeomlását hozta, melynek következményeként az alacsonyan képzett rétegek kiszorultak a munkaerőpiacról – mutatott rá a miniszterelnöki főtanácsadó. Ezzel összefüggésben megjegyezte, abban bíztak akkor a technokraták, hogy majd megoldódik a probléma, de azóta eltelt harminc év.

Ehhez kapcsolódóan egy jelentős veszélyre hívta fel a figyelmet: a többdimenziós szétszakadás és polarizálódás alapjaiban rengetheti meg a nyugati társadalmakat. Ezért a leszakadókat fel kell zárkóztatni, hogy meg tudjanak kapaszkodni – emelte ki. Szavai szerint a politika célja az, hogy reményt adjon; hogy a leszakadók saját erőből is fel tudjanak állni. Hegedűs Zsuzsanna úgy fogalmazott, nincs egyetlen recept az összes társadalmi csoport problémájára, ezért elsősorban azonosítani kell a különböző csoportokat, és lokalizálni a problémákat. Ha húsz recept szükséges, akkor annyit kell találni – zárta szavait.

Intézményesítésre van szükség

Mezei Balázs megítélése szerint is jobban használható a középréteg fogalma a középosztály kifejezéssel szemben. Ezt a réteg történeti jelentőségével, illetve művelődési és spirituális vonatkozásaival indokolta. Kiemelte, a középréteg stabilitást, illetve a hagyományok folytatását és kreativitást is jelent egyidejűleg. Éppen azt fejezi ki mindez, ami Magyarországon szembetűnően hiányzik – fogalmazott. Hozzátette: amennyiben kulturális és gazdasági stabilitást akarunk, akkor ezen változtatni kell. Intézményesítésre és intézményrendszerre van szükség, ami bizonyos mértékben rendelkezésre áll, azonban korántsem hiánytalan –jelentette ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora.

„A középosztály tartja el a nemzetet”

Pálinkás József úgy határozta meg a középosztály fogalmát, hogy azon emberek csoportja, akik valós értéket állítanak elő a társadalmi munkamegosztásban, ők tartják el a nemzetet. Szavai szerint ebben az értelemben a középrétegek megerősítése azt jelenti, hogy e csoportoknál hagyjuk a döntések jelentős részét. Azaz, hogy jövedelmüket befektetik, fogyasztásra vagy felhalmozásra fordítják – tette hozzá a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Továbbá e réteg megerősödése azt is jelenti, hogy egyre többen vesznek részt a valós értékek előállításában – fejtette ki. Hozzátette: az államnak olyan szabályozó rendszert kell beállítania, hogy az értékteremtés álljon a középpontban.

G. Fodor: El kell utasítani az önfeladó politikai kultúrát

G. Fodor Gábor, a Századvég Intézet igazgatója szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy olyan normatív kategóriákkal közelítünk a középosztályhoz, aminek nem tud megfelelni. Hozzáfűzte: ilyen elvárás, hogy gazdaságilag autonóm, kreatív, felelős, művelt legyen, és mindezek mellett még racionálisan is tudjon dönteni. Ám általában arra a következtetésre jutnak, hogy „ilyen állatfajta márpedig nincs”- fogalmazott, hozzátéve: ugyanakkor időről-időre megjelenik az az igény, hogy valamit kezdeni kell ezzel a kérdéssel, és különböző módszereket javasolnak a megkérdezett szerzők a gazdaságfejlesztéstől a kkv-k támogatásán át a szabadpiac önálló alkotó erejéig.

Mindezzel szemben egy másik utat javasol a Századvég igazgatója. Kifejtette: "a kérdés úgy is megfogalmazható, hogy „mit akar egy politikus”. A politikus választást akar nyerni, és létrehozni egy politikai közösséget, ami mindenképp legitim célként értékelhető – mondta a politológus. Hozzátette: ezzel szemben van egy másik politikai felfogás, ami azt mondja: „én a lecsúszókra, az alsó középre, a rendszerváltás veszteseire fogok támaszkodni. Megteremtem az ő életformájukat, védem is őket sajátságos eszközömmel, az úgynevezett szociális transzfer politikai kultúrájával. Ami kettéosztja a magyar társadalmat gazdagokra és szegényekre.” Ezt azonban ki kell egészíteni azzal, hogy e szemlélet szerint, aki 150 ezer forint felett keres, az már gazdagnak számít – mutatott rá G. Fodor Gábor. Ez egy önfeladó politikai kultúra, amit ha politikus lennék, akkor elutasítanék - hangsúlyozta.

 Ezzel szemben létre kell hozni egy olyan közösséget, ami szembeállítható az ellenfél társadalomképével, és a politikai ellenfelek alternatívájaként szolgál - fogalmazott. Összegzésként G. Fodor Gábor kiemelte: a politikai beszéd képes teremteni; és akkor lesz középosztály, ha a politikai teljesítmény életre hívja. „És ez a varázslat” – fűzte hozzá.

Orbán: Sikeres két esztendő áll mögöttünk

Orbán: Sikeres két esztendő áll mögöttünk  

A kormányfő szerint fenn kell tartani a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodást

Az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar győztes nemzet, Magyarország győztes ország, és „az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült” – jelentette ki Orbán Viktor a kormánya eddigi munkáját értékelő, tegnapi konferencián. A miniszterelnök szerint sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, mert Magyarország képes volt arra, hogy stabilizálódjon. Ezt úgy végezte el a kabinet, hogy közben ellentmondott egy „európai csábításnak” – közölte a kormányfő. Megjegyezte, a csábítás abban állt, hogy Európa sok, válságba sodródott államot arra ösztökélt, lássa be, a stabilizálás a demokratikusan megválasztott vezetőkkel nem lehetséges, ezért technokratákat próbáltak egyes országok élére állítani. Ehelyett „a magyar nép inkább egy kétharmadot dobott össze” – fűzte hozzá. A kormányfő az eredmények közül említette, az államháztartás stabil lábakon áll, valamint azt is, új alkotmány született.

A következő évekről beszélve megállapította: fel kell készülni a válság utáni világrendre úgy, hogy közben Magyarország továbbra is a transzatlanti katonai biztonsági rendszerhez, a közép-európai együttműködéshez és az európai gazdasági övezethez tartozzon. Hozzátette viszont, el kell utasítani az EU által javasolt válságkezelést, ám ezt a diplomácia „táncrendje” miatt úgy kell előadni, „mintha barátkozni szeretnénk”. Orbán úgy vélekedett, az európai demokráciák is veszélybe kerülnek, mégpedig azért, mert kitört egy válság, amely olyan lépéseket követel meg, amelyeket az emberek nem akarnak elfogadni. Magyarországon azonban nem borul majd fel a társadalmi béke a kétharmados politikai többségnek köszönhetően – szögezte le, majd ismét köszönetet mondott a januári békemenet résztvevőinek.

A miniszterelnök szerint a válság utáni időszakra úgy kell felkészülni, hogy fenn kell tartani a méltányos közteherviselést és a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodást, szükséges megállapodni a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel – miközben Magyarország a pénzpiacokon marad –, és nyitni kell a keleti pénzpiacok felé is. Az előttünk álló két évben befejezzük azt a munkát, hogy a jóléti állam helyett munkaalapú állam alakuljon ki – fejtegette a kormányfő. Szerinte ehhez szükséges lépés, hogy a költségvetést „pozitívba kell fordítani”, ötven százalék alá kell csökkenteni az államadósság szintjét, újra kell iparosítani az országot, meg kell teremteni az ország energiafüggetlenségét, fejleszteni kell az atomenergia-termelést, célként kell meghatározni a teljes foglalkoztatottságot, továbbá meg kell fordítani a demográfiai trendet, és haza kell hívni a tehetségeket. A miniszterelnök megismételte: lehetőség szerint tovább kell növelni a minimálbért, a járulékokat pedig csökkenteni. Mindemellett Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra is, hogy minden bevándorlással, befogadással összefüggő kérdést nagy körültekintéssel kell kezelni. 

„A kabinet helyesen teszi, hogy kihasználja a kétharmados többségét”

Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár előadásában úgy vélekedett, az Orbán-kormány helyesen teszi, hogy kihasználja a parlamentben megszerzett kétharmados többségét, hiszen a szavazók a reformokra voksoltak a választásokon. A politikus kifejtette, bízik a magyar parlamentben és a kormányzó Fideszben, mert egyes kritikákkal ellentétben „nem veszélyeztetik demokráciát”, hanem arra használják a hatalmukat, hogy a megfelelő irányba vigyék az országot. Schüssel hangoztatta, „új, modern, józan patriotizmusra” van szükség az európai országokban, olyan új perspektívát kell kialakítani, amelynek a szabadság és a függetlenség áll a középpontjában, egyúttal a hazához tartozást is hangsúlyozza.

George Pataki, New York állam volt kormányzója a Fókuszban a nemzeti érdek elnevezésű konferencia résztvevőinek küldött videoüzenetében arról is beszélt, hogy Magyarország nagyon rossz gazdasági helyzetben volt, amikor a Fidesz–KDNP 2010 tavaszán átvette a kormányzást, de az elmúlt két évben európai összehasonlításban is kiemelkedő eredményeket értek el. Az új alaptörvény és a huszonegyedik században szükséges, fontos reformok kidolgozását nagyon nehéz feladatnak nevezte a politikus, de – mint fogalmazott – ezek eredményeként a magyar demokrácia megerősödött, és szerinte fényes jövő áll előtte. George Pataki közölte továbbá azt is, hogy az Orbán-kormányzat elkötelezett a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés mellett, és bár további nagy kihívások előtt áll, gazdasága erősebbé, ezzel együtt stabilabbá válik.

Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, a megosztottság bonyolítja a magyar nemzet fogalmának meghatározását, amelynek pártpolitikai alapú megvitatása csak súlyosbítja a megoldást, ezért szerinte „a kiút a nagy történelmi kompromisszumban” áll. Az EP-képviselő nyomatékosította, a baloldal sem követelhet magának monopóliumot a demokráciát illetően, és a jobboldal sem követelheti kizárólag magának a nemzetet. Schöpflin szólt arról is, hogy szerinte jelenleg csak „szélcsend” van a Magyarországot érő uniós kritikák megfogalmazásában, az EP emberi jogi bizottsága ugyanis készít egy jelentést az országról, amelyet szerinte módosított formában meg fognak szavazni, és a dokumentum az Euró­pai Tanács elé kerülhet, sőt akár hazánk szavazati jogát is felfüggeszthetik majd. Mindennek okát a fideszes politikus abban látja, hogy „Magyarország kiváló ürügy arra, hogy lehessen mozgósítani a baloldalt”.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke megpróbálta definiálni a középosztályt. Szerinte annak azok a tagjai, akik „valós értéket állítanak elő” a társadalmi munkamegosztásban, „ők tartják el a nemzetet”. A középréteg megerősítése azt jelenti, „náluk kell hagyni a döntések egy jelentős részét”. Ha a középosztály erősebbé válik, egyre többen vehetnek részt a tényleges értékek előállításában – fejtette ki Pálinkás. Megjegyezte, szűknek kell lennie annak a rétegnek, amelyet segélyekkel kell támogatni. Magyarországot szerinte csak az emelheti fel, ha a kormány világossá teszi, az értékek előállítását támogatja.

Zsebők Csaba

Orbán: Magyarország bebizonyította igazát + videó

Orbán: Magyarország bebizonyította igazát + videó

Helyreállt a bizalom a magyar gazdaság iránt - így értékelte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság szerdai döntését a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésének feloldásáról.

Létrehozva: 2012. május 30., 21:41 | Utoljára frissítve: 2012. május 31., 09:48

A kormányfő az interjúban - amelyet azután adott, hogy a kabinet első olvasatban megtárgyalta a jövő évi költségvetés tervezetét - óriási sikernek nevezte az Európai Bizottság döntését, majd hozzátette, korábban szerinte méltánytalanul helyeztek kilátásba büntetést Magyarországgal szemben. "Mi azonban kitartottunk a saját igazunk mellett, a saját gazdaságpolitikánk mellett, és bebizonyítottuk, hogy az igenis jó, az európai érdekekkel egyező gazdaságpolitika, és ezt a kilátásba helyezett büntetést eltörölték" - fejtette ki, hozzáfűzve, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének folyamata a következő év márciusában fejeződhet be, de "innentől kezdve jó irányba mutat, egyenes az utunk".

Orbán Viktor az m1 Este Extra című műsorában

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: "mi holnap reggel is szívesen megkezdünk egy korrekt tárgyalássorozatot, de egyelőre ennek a feltételei még nem jöttek létre; talán június elején létrejönnek, amikor a jegybanktörvényt a magyar parlament módosítja. Abban bízunk, hogy utána a tárgyalássorozat már gyorsabban haladhat előre". Arra a kérdésre, hogy Magyarország meddig képes IMF-védőháló nélkül is a saját lábán állni, azt felelte, bármeddig, az ország mindenképp megáll a lábán. Arra, hogy a hitelek megújításához szükséges forrásokhoz milyen magas kamatokkal jutunk hozzá, a válasz úgy szól, hogy ha van IMF/EU-megállapodás, akkor alacsonyabb kamatokkal, ha nincs, késik, húzódik, akkor drágábban - fejtette ki, hozzátéve, hogy ezért minden józan ember szerint minél hamarabb meg kell kötni az elővigyázatossági megállapodást.

Hozzátette, ha a korábban felvett hitelek kamatait nem kellene fizetni 2013-ban, a magyar büdzsé 1,8 százalékos többlettel zárna, a kamatfizetés miatt azonban a hiány 2,2 százalék lesz. Vagyis ha "az előző nyolc év kamatterhei nem nyomnák a vállunkat, akkor ma kizárólag pozitív hírekről, fejlesztésekről, lehetőségekről, jövőről, beruházásokról, új ösztöndíjrendszerről beszélgethetnénk" - mutatott rá.

   

A miniszterelnök ismét kiállt az egykulcsos adórendszer mellett, közölve, hogy szerinte nincs értelme visszatérni a régi, sávos szisztémához, az ugyanis tönkretette az országot. Kitért az áfára, amellyel kapcsolatban megjegyezte, szeretné a mostani három kulcsot "még negyedik, ötödik kulccsal is színesíteni, különösen a luxustermékek irányába, de ehhez még egy küzdelmet az Európai Unióban meg kell sikeresen vívnunk".

   

Kikérik az emberek véleményét

Szólt az új nemzeti konzultációról is - amelynek során elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésekben kéri ki a kormány az emberek véleményét -, és reflektált arra a bírálatra, amely szerint a kormány csak önigazolást vár a kérdőívektől. Azt mondta, minden ügy, amelyben kérdést tesz fel a kabinet, az valódi kérdés és nyílt ügy. "Komolyan veszem az embereket, valóban kíváncsi vagyok a véleményükre" - jelentette ki. Példaként említette, hogy a kérdések között szereplő szociális szövetkezetekről szóló rendeletet sem írta alá, mert nem találta azt meggyőzőnek, és közölte, a jogszabályt csak a konzultáció végeztével véglegesítik.

   

A tervek szerint a válságadókat kiváltó új, állandó adónemeket firtató felvetésre azt mondta: a 2010-ben bevezetett bank- és válságadókat sem tudták áthárítani a pénzintézetek és a nagyvállalatok az emberekre, ezért "biztosan találunk majd olyan megoldást, hogy ez a jövőben se sikerülhessen".

   

A miniszterelnök szerint az adatok azt mutatják, hogy ütemesen, jól halad az ország a tíz év alatti egymillió új munkahely programjának végrehajtása irányába. Orbán Viktor azonban úgy véli, nem az a jó kérdés, lehetséges-e egymillió munkahelyet létrehozni, hanem az, hogy lesz-e 5-5,5 millió dolgozó, adófizető, nélkülük ugyanis nem lesz kiszámítható, biztonságos élet, gazdasági rendszer az országban.

   

Kell még néhány év

A kormányfő kiállt a minimálbér-emelés mellett is - amelyre szintén rákérdez a kabinet a nemzeti konzultációban -, felvetette azonban, hogy ezzel párhuzamosan csökkenteni kellene a munkavállalók után fizetendő járulékokat is, és - mint fogalmazott - készen áll arra, hogy ebben "egy jelentős áttörést hajtsunk végre", amelyhez "radikális intézkedésekre" lenne szükség. Az erről szóló döntéshez ugyanakkor megvárja a konzultáció, a soron követekező Európai Tanács-ülés és a júniusi görögországi választások eredményét, utóbbi ugyanis jelentősen befolyásolja az európai gazdasági állapotokat - jelezte.

   

"Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahová vissza fognak jönni a magyar fiatalok. Ebben én hiszek, erre látok esélyt. Magyarországnak kell még néhány év, öt-tíz év, és jobb ország lesz, jobb életet nyújtó, boldogabb ország lesz, mint azok, ahová most elmennek a fiatalok, és akkor vissza fognak jönni" - fejtette ki véleményét a sok fiatal által tervezett elvándorlással kapcsolatban.

Hadüzenet

   Hadüzenet  

Álláspont

Félidő van, túl vagyunk a kormányzati ciklus felén. Ennyi idő kevés ahhoz, hogy megváltsák az országot, de sok ahhoz, ha elmaradnak az érdemi lépések. Vonjunk mérleget! 

A kétharmados győzelem mámora után a kormánynak szembesülnie kellett egyfelől a szocialista kabinetek által itt hagyott súlyos örökséggel, másfelől a globális gazdasági és pénzügyi válság okozta negatív hatásokkal, amelyek egy legyengült, elsorvadt és elsorvasztott gazdaságot, súlyosan eladósodott országot döngöltek a földbe. Ilyen környezetben kellett volna csodát tenni. Valljuk be, a csoda még várat magára.

Rosszul indult a ciklus, hiszen a kabinet úgy tervezte, nagy ívben tesz a maastrichti elvárásra – az államháztartás hiánya nem lehet több, mint a GDP három százaléka –, s hagyja elfutni a mínuszt akár a hétszázalékos szintig, és az adósságot majd a növekedésből letudjuk. Csakhogy Brüsszel ezt nem engedte, ezért landolt a kukában az első gazdaságfejlesztési koncepció. A hidegzuhany után az újabb elképzelés meg csak nyögvenyelősen látott napvilágot, míg az eurózóna körüli komoly gondok csak tetézték a helyzetet. A kabinet nem akarta a feketelevest (megszorítások) az emberek nyakába borítani, ezért válságadókkal kezdett operálni, mondván, fizessenek a multik. Ám sok esetben a globális cégek átterhelték és terhelik a cehhet a fogyasztókra, vagyis mi fizethetünk. 

Hogy miért a gazdaságtól indulok el? Mert az mindennek az alapja. Csak izmosodó gazdaságból jut pénz egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra, és hosszasan lehetne sorolni „az éhes szájakat”.

Az eredmények közé sorolható, hogy egyensúlyt teremtett a kabinet a költségvetésben, az államháztartás hiánya az idén és jövőre is nagy valószínűséggel a GDP három százaléka alatt marad. Márpedig erre a rendszerváltás óta nem volt példa. Üdvözölendő a patrióta gazdaságpolitika, hogy stratégiailag jelentős vállalatokban – a Mol és a Rába – szerzett az állam tulajdonrészt. Támogatandók a devizahitelesek megmentéséért, a családokért tett lépések, a magyar kisvállalkozások, gazdák erősítése és a magyar termőföld védelme. Pozitívum továbbá, hogy megindultak a strukturális átalakítások, ha nem is kellő sebességgel. A kormány egyik fő törekvése, az egymillió munkahely megteremtése, illúziónak tűnik, de az álláshelyteremtés nemes cél. Ezért korlátozta például a kedvezményes nyugdíjakat a kabinet, hogy életerős, nem stresszes területen „megöregedett” negyvenes rendőrök ne a pecabot mögött szolgáljanak és védjenek. Továbbá megkurtította a szociális segélyeket, és a családi pótlékot a gyermek iskolába járásához kötötték. 

A kormány parlamenti kétharmados többségével megszületett a balról erősen kritizált új alkotmány. Továbbá állampolgárságot kaphatnak a nem Magyarországon élő magyar származásúak.

A törvénykezési nagyüzem miatt csúsztak és csúszhattak be hibák, de az elfogadhatatlan, hogy jó néhányszor elmaradt az érintettekkel való párbeszéd és hatástanulmány sem készült. Rossz üzenete van a sok esetben kapkodó, kiszámíthatatlan változtatgatásoknak, a visszamenőleges hatállyal alkalmazott szabályoknak. A „dicsőségtáblára” nem írhatjuk fel a sorozatos hitleminősítői lerontásokat, a szerény gazdasági növekedést, a magas munkanélküliséget és az egyre több adót sem.

A két év egyik fő üzenete viszont, hogy az Orbán-kabinet „hadat üzent” a „gyarmatosítóknak”. Nem igaz ugyanis, hogy egy kis országgal mindent meg lehet tenni, legyen szó multikról vagy Brüsszelről. Uniós kritikusaink – akik közül sokan nem tudnak két magyar várost megnevezni, nem tudják, milyen pénzzel fizetünk vagy ki volt Széchenyi – gyakran úgy ostoroztak bennünket, hogy az itteni valós állapotokról halvány gőzük sem volt. Miért? Mert a magyar politikai megosztottság, cirkusz az uniós színpadon is leképezhető. Mára elcsendesedtek a brüsszeli technokraták, és talán megtanulták, nem lehet a magyarok torkán mindent letolni. És ez nem kis eredmény – még ha sokba is került. 

Hogy milyen kormánya van Magyarországnak, az pedig Edmund Stoiber szavai alapján érthető meg. A volt bajor miniszterelnök két éve azt mondta Orbán Viktorról, hogy szenvedélyesen szereti a hazáját.

S hogy mi várható? Az első Orbán-kormány idején is a négyéves ciklus második felét töltötték meg tartalommal. Sajnos 2002-ben nem az eredmények alapján választottak az emberek, hanem a szocialisták ocsmány és hazug kampánya nyomán. A Tárki legutóbbi felmérése szerint a teljes népességen belül olvad a Fidesz előnye. Jó lenne, ha a történelem nem ismételné magát, és nem a hazugság vagy új elemként a szélsőség kerülne hatalomra 2014-ben. A kételkedőnek ajánlom figyelmébe Wolfgang Schüssel tegnapi szavait. A volt osztrák kancellár azt mondta ugyanis: az Orbán-kormány helyesen teszi, hogy kihasználja a parlamentben megszerzett kétharmados többségét, hiszen a szavazók a reformokra voksoltak a kormány megválasztásával. 

Ez az egy út maradt, még ha elég rögös is!

Csákó Attila

Ábel és Uz Bence

Ábel és Uz Bence

Beküldte: Jakab Bálint

Jelen voltak, vagy nem voltak jelen Nyírő József hamvai a hétvégi, székelyudvarhelyi megemlékezésen? – ez a kérés borzolja a kedélyeket azok körében, akik úgy gondolják, Szőcs Géza államtitkár barna bőrtáskája akkora befogadóképességű, hogy akár egy hamvakat tartalmazó urnát is észrevétlenül el lehet benne süllyeszteni. A feltételezések pedig csak szaporodnak, hiszen az újratemetés szervezői tartózkodnak attól, hogy elmondják, hol vannak a hamvak, egyelőre csupán annyit sejteni, hogy a napokban Erdélybe kerültek.

Mi volt a bőrtáskában? - transindex

Életében talán sosem kapott ekkora figyelmet Nyírő József. Nem kevesen vannak azok, akik néhány héttel ezelőttig azt sem tudták, hogy élt ilyen nevű ember. És hogy író lett volna. Beavatottak, irodalomtörténészek, családi örökségben továbbélők lopkodták át évtizedeken át a székelység nagy megjelenítőjének műveit. Mert azok tiltva voltak. Kívül rekesztve a kánonon. Máraihoz, Hamvashoz hasonlóan. Műveinek rendszerváltás utáni újrakiadása nosztalgikus külsőbe öltöztetve sem vetett különösebb hullámokat.

Pedig emlékszem, a múlt század nyolcvanas évei közepének Erdélyében, a diktatúra szorításában milyen elementáris erővel hatott a sikeres egyetemi felvételit követően az Isten igájában. Nem emlékszem már, helikonos vagy révais kiadás volt, a szomszédfalu lelkészétől kaptam kölcsönbe. Többszörösen bebugyolálva vettem át a kötetet, tizenkilométereket tekertem érte kavicsos-gödrös úttalan utakon Minszk márkájú biciklimmel, amit konfirmációra kaptam ajándékba. Azon a nyáron Kodolányinak Az égő csipkebokorja jelentette a másik élményt. Hosszabb, nehezebb szövegnek tűnt, de ittam magamba Ehnaton énekeit. Kós Károly írja íróvá válásáról, hogy neki nem világnagyságok voltak a mesterei sem a nyelvben, sem a stílus megteremtésében, hanem azok, akiket másod-, harmadsorba sorolnak be esztétizáló elmék. Az ezerráncú jó öreg nagy igazságot mondott ki. Nyírő helyét a két világháború közötti erdélyi irodalomban – merthogy létezik ilyen – vitatni lehet, de elvitatni nem. Az egyetemes magyar irodalomban, ha majd összeáll valaha is egy konszenzusos kánon, majd meglátjuk.

Szóval Nyírő Józsefet évtizedekig tiltották, ma pedig vitatják. El leszünk még így egy ideig, majd kirostálja az idő a búza közül az ocsút. Addig két ország bértollnokai jól éldegélnek belőle. Egy ország rendőrsége, titkos rendőrsége pedig kergeti porait.

Hanem a szellem, amit Tamási Áronnal, Szentimrei Jenővel és a sokaknak csak mesemondóként ismert Elek apóval, Benedek Elekkel szavakba öntöttek, Nagy Imre, a morcos zsögödi pedig vászonra festett, nos, a szellem, a pajkos góbéság túlélte őket. Mert mit lehet a hatalom ellenébe vetni? A furfangos elmét. Úgy Ábelesen.

„Elindultunk, hogy körüljárjuk az erdőt. Keveset mondok, de két óránál többet keringtünk, s

ezalatt az igazgató folytonosan mutogatott és mondta:

- Ez is a banké, ez is a banké.

- Hát a bank kié? - kérdeztem.

- Az a miénk.

- Hányan vannak?

- Én s tizenkét igazgatósági tag.

- Hát azok a tagok mit csinálnak?

Az igazgató vállat vont, majd furcsán mosolyogva így felelt:

- Hát... hát... élvezik a jövedelmet.

- Miért nem jönnek ide, hogy őrizzék az erdőt? - mondtam. - Itt is lehetne élvezni a jövedelmet!

Az igazgató egyszeriben a védelmükre kelt.

- Azért nem jönnek ide - felelte -, hogy te is megélhess, apáddal együtt.

Helyes mondás volt ez, de éreztem, hogy benne van az ördög, s kuncogni kezdtem.

- Mit nevetsz? - kérdezte az igazgató.

Éppen egy nagy erős bükkfához érkeztünk, melyet tövestől kidöntött volt a szélvihar.

- Ez a fa késztetett a nevetésre - mondtam.

- Hát az hogyan?

- Eszembe juttatta, hogy ő is élvezte a jövedelmet, amíg nem jött a szélvihar.” (Tamási Áron, Ábel a rengetegben).

Vagy Uz Bencésen:

„– Elmegyek s valami harapnivalót hozok.

Két lépéssel már el is tűnt a bokrok között, de alig kerülte meg az Oltárkövet, hirtelen három úri vadász ráemelte a puskáját:

     – Stai!

     – No, csúf petekbe habarodtam! – gondolta Bence, mikor megismerte a szolgabírót.

     – Ide a puskát! – célzott rá a főbíró.

Bence sunyin ránézett, figyelmeztetően felemelte a mutatóujját és halkan, csak úgy félszájjal pisszegni kezdett.

     – Csend! Csend! Itt van!

     – Mi van itt?

     – A medve! Az van itt istálom! Veszedelmes vén gyapjas állat!

Az urak meghökkentek:

     – Hol? Merre?

     – Csak ehejt, a patak felett ereszkedett le… Nem hallották?

A vadászok idegesen váltották át a töltényt robbanógolyóra. Uz Bencének még a gyér bajsza is meredezett az izgalomtól.      – Senki egyet se lépjék. Én szembekerülök a medvével s idetérítem.

Az urak sápadtan nézetek utána és vártak. Állottak, mint a cövek legalább egy órahosszat, minden neszre lövésre készen s azalatt a ravasz székely úgy eltűnt, hogy bottal üthették a nyomát.” (Nyírő József, Uz Bence).

Nem hiszem, hogy a próféta szólt ezekben a mondatokban. Csak egy nép, a székelység sorsában magára hagyatva, önmagára utaltságában keresi a megmaradás kapaszkodóit. Humorral. Keserű humorral egy bőrtáska titkában, amelyben éppúgy benne volt a végső tisztesség, mint a hatalomnak adott fricska: orránál fogva vezetett mindenkit a székely. Vagy nem volt benne más csak a benne lehetne üzenete.

Mint a kommunista idők viccében: Becsiccsentve mendegél az öreg székely, s mondogatja:

-Árdélyt vissza, mindent vissza, Árdélyt vissza, mindent vissza!

Meghallja a milicista (román rendőr), megállítja:

-Mit mond maga bácsi?

Mire az öreg:

-Árgyét* ettám, mind jő vissza!

*árgyé (ardei rom.)- tölteni való paprika, itt töltött paprika

Amputálás teával és habcsókkal

Amputálás teával és habcsókkal  

Trianonban kedélyes hangulatban és teljes érzéketlenséggel végezték ki Magyarországot

Trianon évfordulóján időutazásra invitálom az olvasókat. Aki velem tart, azzal 93 évet röpülünk vissza az időben, és bepillantunk a békediktátum megszületésének kulisszatitkaiba. A múltidézésre a konferencia résztvevőit hívom segítőknek, azon keveseket, akik évekkel később műveikben bátran feltárták a könyörtelen valóságot. 

Lloyd George brit, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Wilson amerikai elnök a békekonferencián (Fotó: MH)

1918 novemberében Németország kapitulál, Párizs lázban ég. A templomokban megkondulnak a harangok, a házakon, ablakokban, kirakatokban, kávéházak és szállodák felett a győztes szövetségesek zászlói lobognak a késő őszi szélben. Az utcákon tolong a nép. Az emberek mosolygó arcán a kiengesztelődés, a megbékélés öröme. Azonban a Hotel Crillon mogorva épületének zárt ajtói mögött és a francia külügyminisztérium tágas szobáinak lefüggönyözött rejtekeiben egyesek máris hozzálátnak az engesztelhetetlenség, a bosszú romboló munkájához. 

A Quai d’Orsay vörös szalonjában, Pichon francia külügyminiszter fogadótermében már ott tolongnak a békekonferencia főszereplői: Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke, Robert Lansing amerikai külügyminiszter, Henry White nagykövet, Edward House ezredes, Bliss tábornok. Lloyd George brit miniszterelnök és kíséretében Balfour külügyminiszter. Aztán Georges Clemenceau, a győztes Franciaország miniszterelnöke és hadügyminisztere, André Tardieu, a francia–amerikai hadügyek főmegbízottja, no meg Foch marsall, a szövetséges hadak fővezére. Rövidesen megérkeznek a francia fővárosba a győztes államok küldöttségei is. Miniszterek, államtitkárok, nagykövetek, tábornokok, vezérkari tisztek, diplomaták, publicisták, gazdasági és pénzügyi szakértők. 1918 decembere az előkészítő munkálatokkal, ismerkedésekkel, dossziérendezgetésekkel és a csinosabbnál csinosabb balkáni kurtizánokkal való szórakozással telik el… 

A tulajdonképpeni munka csak 1919. január elején kezdődik. Január 18-án kerül sor a békekonferencia ünnepélyes megnyitására Versailles-ban. Egyes józanabb hangok korábban azt javasolták, legyen a konferencia Londonban, de ezt az ötletet elvetik. Az üdvözlőbeszédet a francia köztársasági elnök, Raymond Poincaré tartja. „A győzelem teljes, most már csak az van hátra, hogy e győzelem minden gyümölcsét learassuk Önökkel együtt.” Féktelen mulatozás, lakomák, parázna tivornyázás az előkelő hotelszobákban, szalonokban. Hónapokon át. Kifelé, a külvilág felé megkezdődik a diplomáciai színjáték.

A Négyek s az igazi döntéshozók

A történetírás hivatalos verziója szerint Európa első világháború utáni sorsát, a békekonferencia „nagyjai”, a győztes államok vezető politikusai, vagyis az amerikai Woodrow Wilson, a brit David Lloyd George, a francia Georges Clemenceau és az olasz Vittorio Orlando határozták meg. Ők alkották a Négyek Tanácsát. Ezt a testületet – mely látszatra a végső döntéseket meghozta – nevezték Legfelsőbb Tanácsnak is. Valójában mindannyian mellékszereplők ebben a diplomáciai komédiában. Az olasz miniszterelnököt, Orlandót kivéve mind szabadkőművesek. Kiválasztásuknál az igazi döntéshozók arra is figyeltek, hogy a háború alatt, illetve a békekonferencia idején csak olyan elnökök, miniszterelnökök kerülhessenek be a „szövetséges és társult hatalmak” legfelső vezetésébe, akik befolyásolhatók, zsarolhatók. Mind a „négy nagynak” volt olyan rejtett, sötét folt a múltjában – panama, visszaélés, csalás, erkölcsi megtévelyedés –, amelynek napvilágra kerülésétől rettegtek. 

Amikor a győztesek Versailles-ban összegyűlnek, az igazi döntéshozók is elküldik bizalmi embereiket a tárgyalásokra, hogy azok kimenetele biztosan az ő stratégiai céljaikat szolgálja. Az amerikai küldöttséget látszatra Wilson elnök vezeti. Csak statisztaszerepet játszik Mandel House „ezredes” mellett, aki rendkívül befolyásos ember. 1912 óta rendszeresen felkeresi az európai fővárosok kormányköreit, és látogatásait a háború idején is folytatja. A békekonferencia idején House ezredes hatalma csúcspontján áll. Ő a legkeresettebb ember. Miniszterelnökök, nagykövetek és delegátusok nap mint nap felkeresik a Hotel Carltonban lévő lakosztályában. A másik fontos személy Bernard Baruch, aki ugyan tanácsadóként van feltüntetve, valójában az amerikai pénztőke vezérkarát képviseli Versailles-ban. Baruch az első világháború alatt – az Egyesült Államok Hadiipari Hivatala vezetőjeként – kétszázmillió dollárnyi vagyonra tesz szert. Most feladata a jövedelmező kormánymegrendelések szétosztása. Nagy-Britanniát a közismerten ingadozó személyiségű David Lloyd George képviseli. Elmaradhatatlan kísérője Sir Philip Sassoon, Mayer Amschel Rothschild leszármazottja, aki a brit Privy Council, azaz a Titkos Államtanács tagja ekkor. Itt a konferencián Sassoon Lloyd George titkáraként tevékenykedik, így a legtitkosabb tanácskozásokon is részt vesz. A francia küldöttséget Clemenceau miniszterelnök vezeti, tanácsadója Georges Mandel, aki születésekor még Jeroboam Rothschild névre hallgatott. A politikai sztárok között „szuperpolitikusnak” számít. 

A „nagyokat” kísérő szakértők, néha harmincan is, órákig várakoznak az összezsúfolt előszobákban. A nagyhatalmak vezetői zárt ajtók mögött tárgyalnak Versailles-ban, a kisebb államoknak nincs beleszólásuk a döntésekbe. Ahogy Lansing, az Egyesült Államok külügyminisztere 1921-ben kiadott emlékirataiban találóan fogalmaz: „Itt mindenki csak titkolózva és suttogva beszél nagy jelentőségű kérdésekről. A nyilvános gyűléseken már elintézett ügyek felett döntenek. Az egyezkedés és alkudozás zárt ajtók mögött folyik.”

A békekonferenciának nincs előre meghatározott szerkezete, vagyis elfogadott eljárási rend nélkül ül össze. Kezdetben mindenki azt feltételezi, hogy a felmerülő ellentéteket a győztesek s kis szövetségeseik előbb maguk között tisztázzák, és miután ez megtörtént, megjelennek a konferencián a legyőzöttek, és kialkudják a tényleges megállapodást. Nem így történik. A kis és nagy szövetségesek egymással is viszálykodnak, valamennyi delegáció retteg attól, hogy új, ellenséges tárgyalófelek jelennek meg a színen, akiknek működése azt is felboríthatja, amit korábban már elértek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy idő után elvetik a legyőzöttekkel tervezett „végleges” tárgyalások ötletét, és a békéből a vesztesek meghallgatása nélküli, igazságtalan diktátum lesz. 

Minden csak szemfényvesztés

1919 januárjában a színjáték elkezdődik. Ötvennyolc különböző bizottság, több hónap alatt, mintegy kétezer tanácskozást tart. Azok, akik a vitákat irányítják, a határozatokat meghozzák, egy pillanatig sem gondolnak felelősségük súlyára. A tapasztalat hiánya, a tudatlanság, a részrehajlás és a hiúság végzetesen befolyásolják ezt a konferenciát. Azon kevesek, akik tisztán látják a helyzetet és megfontolásra érdemes tanácsokkal szolgálnak, kétségbeesve tapasztalják, hogy bírálataikat sorra visszautasítják. Raymond Poincaré, a francia köztársasági elnök Győzelem és fegyverszünet című munkájában beismeri, mennyire megdöbbentette Clemenceau-nak a tájékozatlansága. Szerinte a „Tigris” valóban sok mindenről nem tudott és sok mindenről megfeledkezett. A legfontosabb kérdésekben is tájékozatlan. Az eléje terjesztett adatanyagot egyáltalán nem ismeri. Elhamarkodottan és megfontolás nélkül ítélkezik. „Csak két rögeszméje van: Elzász-Lotaringia régi határainak visszaállítása és az »antidemokratikus« Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisítése. Clemenceau-t ezen a két kérdésen kívül semmi más nem érdekelte…” Az angolokat Közép-Európában csak a román petróleumforrások izgatják. Az olaszokat az adriai kérdés köti le. Wilson kizárólag rögeszméinek él: az „igazságot” hirdeti a népeknek… Az amerikai elnökkel szemben mindenki bókol, a háta mögött mindenki kineveti. 

A konferencia egyik szellemi irányítója André Tardieu – Bratianu román miniszterelnök bizalmasa és legjobb barátja. Tardieu a határmeghatározási javaslatok kidolgozásával megbízott albizottság elnökeként mindenben szabad kezet kap. Rendelkezik a cenzúrával, tetszése szerint befolyásolja a világsajtót, amelyet a csehekkel és a románokkal együtt irányít. A zsákmányra éhes kis szövetségesek óriási területeket követelnek, egyikük egészen Berlin közeléig, a másikuk Erdélyen át Budapestig akar terjeszkedni. A csehek folyosót akarnak Magyarországon keresztül, amely lehetővé tenné, hogy egyesüljenek Jugoszláviával. A szerbek le akarják nyelni Albániát, az olaszok viszont Fiumétől Törökország közepéig akarnak uralkodni. A megvesztegetést végző ügynökök pedig rohannak az újságok szerkesztőségeibe, hogy készpénzért államaik legképtelenebb követeléseit is propagálják. 

A versailles-i békekonferencia küldötteinek zöme nem látogatja rendszeresen az értekezlet üléseit. Azon kevesek pedig, akik komolyan veszik feladatukat és megjelennek a fő- és albizottságok ülésein, többnyire ugyanannak a monoton színjátéknak lehetnek szem- és fültanúi, mivel az összejöveteleken legtöbbször ugyanazok szólalnak fel. A tisztességes és kíváncsi delegáltak közé tartozik Henri Pozzi is. (Pozzi francia újságíró az első világháború előtt és alatt a Le Temps munkatársa és az Agence des Balkans szerkesztője volt. Versailles időszakában, két éven keresztül rengeteg jegyzék, okirat, tanácskozás az ő jelenlétében történt.) Pozzi a fő- és albizottsági ülésekről a következőket jegyzi le: „Komoly vita nem is volt. A tárgyalás kilenc esetben tíz közül, párbeszéd alakjában zajlott le. A felszólalók betanult szereposztással szónokoltak, a jelen lévő meghatalmazottak pedig végül az elnök által támogatott előadó álláspontját fogadták el. Amennyiben mégis valamilyen vita merült volna fel, módját ejtették, hogy a hosszúra nyúló civakodásnak elejét vegyék.” Ugyanezt a színpadias hangulatot vette észre az amerikai külügyminiszter, Lansing is, aki 1921-ben megírt visszaemlékezésében a következő megjegyzést tette: „A nyilvános üléseken mindenki tudta, hogy a vitákat csak a karzat számára rendezik. Minden csak szemfényvesztés volt.”

Pozzi észrevette: „Azokkal a kevesekkel szemben, akik kifogásolták, hogy a szónokok által felhozott érvek erőltetettek, túl merészek vagy elfogultak és ezért magyarázatot követeltek egyik vagy másik kérdésben a konferencia vezetősége igen óvatosan járt el: a válasszal rendszerint adós maradt a legközelebbi ülésig. Ekkor azonban már vagy nem tértek vissza a szóban forgó ügyre, vagy megint idő előtt, még az érdemi disputát megelőzve berekesztették a tárgyalást, hogy elejét vegyék minden újabb vitának.” 1919. május 8-án, miután egyhangúlag elvetik azt a felvetést, hogy népszavazással döntsenek a vitás területek – Erdély, Kárpátalja, a Felvidék, a Délvidék – hovatartozását illetően, a nagyhatalmak delegáltjai, az Ötök Tanácsa kijelöli a Monarchia, illetve a Magyarország utódállamainak határait. Úgy, hogy a legilletékesebb fél, Magyarország képviselőit még meg sem hívták a békekonferenciára.

A kivégzés közelnézetből

Erről az egyik rangos brit részt vevő, Harold Nicolson számolt be, 1933-ban megjelenő Peacemaking (Békekészítés) 1919 című visszaemlékezésében: „Délelőtt az osztrák határok záró felülvizsgálata, reggeli után a Rue Nitot-ba hajtok, hogy Balfourt felkészítsem. Itt Marie de Medicis mosolya alatt kell az Osztrák–Magyar Monarchia sorsáról a legutolsó fokon dönteni. Ebben a szobában születik meg a végleges döntés, nehéz drapériák és a szélesre tárt, kertre nyíló ablakok mellett, amelyeken keresztül behallatszik a szökőkutak és a kerti locsolók csobogása.

Magyarországot ez az öt előkelő úriember fogja feldarabolni, hanyagul és felelőtlenül szétszedni, miközben a víz az orgonabokrokat öntözi és a szakértők aggodalmasan figyelnek, mialatt Balfour szunyókál, Lansing erdei manókat rajzol a jegyzettömbjébe, Pichon pedig elterpeszkedik a széles karosszékben és pislog, mint egy bagoly… Erdéllyel kezdik néhány sértő szóváltás után, amelyet teniszlabdához hasonlóan ütöget egymáshoz Tardieu és Lansing, délig leamputálják Magyarországot. Ezután áttérnek Csehszlovákiára, miközben a nyitott ablakokon keresztül zümmögnek a legyek, és Magyarország északról, valamint keletről is meg lesz csonkítva… Ami a jugoszláviai határt illeti, a bizottságok jelentését változtatás nélkül elfogadják. Ezután jöhet a tea és a habcsók…” 

Kilencvenkét éve, a háborúban legyőzött államok közül egyiket sem sújtották olyan kegyetlenül, mint hazánkat. Magyarországot nem megbüntették, hanem kivégezték. Ahogy Tardieu fogalmazott: „Magyarországgal szemben nincs szükség semmiféle kíméletre!”

Csurka Dóra