Egy zsigeri karikaturistára

Egy zsigeri karikaturistára  

Országos karikatúrapályázatot hirdettek meg a Nobel-díjas szegedi tudós, Szent-Györgyi Albert emlékére. A Tudomány és humor című pályázat fődíját Halász Géza grafikusművésznek ítélték. Különdíjban részesült: Diós Magda, Dluhopolszky László, Léphaft Pál, Kelemen István, Szűcs Édua, Nagy László és Németh György. Minderről tegnap szereztünk tudomást, együtt örvendhettünk a Szegeden élőkkel, mindazokkal, akik nemcsak értik a viccet, de képesek arra, hogy erős különbséget tegyenek humor és vicc közé.

Amekkora örömöt hozott a szegedi karikatúrakiállítás, ugyanakkora keserűséget, bánatot, levertséget – magyarán: hányingert – okozott a tegnapi Népszavában megjelent karikatúra. Jó hosszú címe van, igyekszem pontosan lemásolni: Porszennyezés egészségügyi határérték felett, igen, ez a címe Pápai Gábor rajzának. Maga a rajz egyébként a testes, erdélyi származású költőt és államtitkárt ábrázolja, amint kiengedi Nyirő József erdélyi író hamvait (szellemét?) a postások táskájára hajazó edényzetből. Ami az egészségügyi határértéket illeti, annak is mentálhigiénés részét, ott bizony volna mit kurkászni. Az átmenetileg temetetlen halott magyar íróval szemben ez a rajzocska kegyeletsértő. És nem is csak Nyirő emlékét mocskolja össze ez a firkálmány, hanem mindazok szemébe is égető, könnyeztető port hint, akik olvastak vagy olvasni fognak Nyirőtől akár egyetlen mondatot is.

És mindezt pünkösd táján szerzé papírra a rajzoló, bármelyik nacionalista román lapban megjelenhetett volna ez a karikatúra, ügyesen növeli a feszültséget magyar és magyar közt, román és román közt, magyar és román közt. Az újvidéki Léphaft Pál, a Magyar Szó népszerű, ismert karikaturistája portálunknak (Szegedma.hu) elmondta, találónak tartja a pályázat címet, mert valamennyien Karinthy utódai vagyunk, és humorban nem ismerünk tréfát. „Ez azt jelenti, hogy halálosan komolyan csináljuk, amit csinálhatnánk, a vicc az egészben az, hogy ez nem vicc, mert a komoly dolgokat lehet viccelve csinálni, de a viccet nem lehet viccelve.” Ennyi a preambulum. A karikatúra természetrajzáról Pali úgy vélekedik, hogy mindig vannak feladatok, amelyeket meg kell oldani. Vagy a szék lábából kell Dávidot faragni, vagy egyszerűen csak egy portrét elkészíteni.

Pápai Gábor mutatványa balul sült el, sikerült Dávidból széklábat faragnia, erre egy butácska esztergáló masina is képes lett volna. Ehhez nem kell karikaturistának lenni. Igen, mindennap vannak feladatok, amelyeket meg kell oldani. A Népszava karikaturistájának most az volt a feladata, hogy legalább két embert tegyen nevetségessé: egy eleven és egy holt magyar írót. Aligha kell magyarázni, miért kell ehhez egy jó adag mozgalmári, zugfirkászi elvetemültség.

A rajzhoz nem kell sok szöveg, itt sincs leírva Nyirő József és Szőcs Géza neve. Ez a karikatúra azokhoz az előfizetőkhöz kíván szólni, akik képesek felismerni a „játszó személyeket”, akik vannak annyira tájékozottak és liberálisok, hogy képesek eligazodni a kulturálisnak mondott élet forgatagában akkor is, ha soha semmit nem olvastak a rajzon látható személyektől.

Karikaturistákkal nem érdemes vitatkozni, általában nekik van igazuk. De sosincs igazuk, ha zsigeri gyűlölettel hajolnak a papír fölé. S hogy bennünk se a zsigeri indulat mozgasson, hallgassuk meg, mit mesélt Prőhle Gergely a Hír tévének: Fulbright-ösztöndíjasként rengeteg érdekes emberrel találkoztam amerikai tartózkodásom során. Megismertem és konzultáltam Francis Fukuyamával – akinek akkoriban megjelent könyvét a hazai hallgatóimnak dedikálva őrzi a Miskolci Egyetem politológia-könyvtára –, beszélgettem Charles A. Kupchannal a CFR-tól, vagy hallgattam Robert Kagan – a vezető neokonzervatív ideológus – előadását.

Ahogy akkoriban Fukuyama, úgy Charles Gati is a SAIS oktatói sorába tartozott (mindmáig ott tanít), talán két emelet választotta el irodáikat a Johns Hopkins Massachusetts Avenue-n található Rome épületében. Tudva ezt a tényt, csak felkerestem, hiszen ha másban nem is igen egyezhettünk, abban mindenképpen, hogy mindketten Magyarországról származunk. Irodája nem volt sem nagy, sem túldíszítve, így belépve azonnal feltűnt az egyetlen, kicsiny karikatúra a szekrényajtóra ragasztva: az akkor már másfél éve ellenzékben lévő Orbán Viktort ábrázolta. Nem tudom, ma ott van-e még, de hogy az Úr kettőezer-harmadik esztendejében ott volt, azt saját szememmel láttam.

Ma ugyanezen Charles Gati méretes tanulmányokat ír, amelyekben – természetesen a PC (politikai korrektség) jegyében, „objektív” módon – hosszan érvel amellett, hogy Magyarország már nem nyugati típusú, hanem „nem liberális, irányított demokrácia” (illiberal, managed democracy), köszönhetően a jelenlegi kormány antidemokratikus törekvéseinek.

Prőhle Gergely szerint már elég régen tudjuk, hogy Gati professzor nagyon haragszik ránk. Én 2003 óta biztosan tudom. Mint ahogy azt is, hogy nem a regnáló magyar kormány 2010 óta hozott intézkedései miatt haragszik, és nem is demokráciát félt, hanem zsigeri ellenszenvet táplál Orbán Viktor és a nemzeti oldal iránt. Talán 2003 óta, de félek, ez sokkal, de sokkal régebben kezdődött.

Ez pedig, Gati professzor, nem túl liberális, de még csak nem is demokratikus erény…

Prőhle Gergely jobban és kicsit magasabbról látja a pályát, mint a Népszava rajzolója.

Apáti Miklós