Sarkosan fogalmazva (2012-06-01)
Ahogy így elnézem, nincs messze az idő, amikor az ellenzéki lapok mind csupán egyetlen, vastag betűs mondattal jelennek meg: MINDEN ÚGY ROSSZ, AHOGY VAN, MI PEDIG RETTEGÜNK. A mondatot üres oldalak követik, tekintettel a gyilkos cenzúrára és a mondanivaló hiányára. Esetleg még hozzátehetik: FOGALMUNK SINCS, MIT KELLENE TENNI. Azt tudni lehetett, hogy a Nemzeti konzultáció teljesen felesleges, manipulatív, tiszta pénzkidobás és parasztvakítás, minden valamirevaló volt fontos ember megnyilatkozott az ügyben, különben is „az ellenzék cselekvést vár”. Ők bezzeg mindig tudták, mit kíván a magyar nemzet, helyette is szorgalmasan nyúlkáltak a bőség kosarába. Mindennap fény derül valamilyen bűntettre, most például az állami tulajdonú Exim Bankról tudtuk meg, hogy 37 milliárddal támogatott a régi, szép időkben egy moszkvai fantomberuházást, a pénznek szokás szerint bottal üthetik a nyomát, eltűnt a tönkrement és felszívódott cégek között. Visszatérve a konzultációhoz, megint ott tartunk, hogy a kormány adatbázist épít, vagyis nemcsak pazarlás folyik, hanem ismételt jogsértés esete is fennforog, gondolom, már fogalmazzák a feljelenést az Európai Uniónak, lábbal tiporják a törékeny magyar demokráciát, és fittyet hánynak a jogállamiság maradékára is. „Újra írt népének Orbán Viktor”, közli a Népszava, viszont ha előzetes konzultáció nélkül döntene a kormány fontos kérdésekben, akkor a nép feje felett hozná meg sanyargató intézkedéseit, nyíltan tovább építve a diktatúrát. Ha még ehhez hozzávesszük „a Politikatörténeti Intézet felszámolására kitervelt cinikus, értékpusztító támadást” is, nyilvánvaló, hogy „Orbán valójában a Horthy-rendszert restaurálja”. Őszintén kíváncsi vagyok, meddig fokozható még a siránkozással vegyes gyűlölködés, mely időnként már tagolatlan hörgésbe csap át. Két éve van az ellenzéknek, hogy valami jobbat találjon ki. Sajnos, csak egy Mao Ce-tung idézettel tudok a balliberálisoknak segíteni: „Amivel az ellenség szembeszáll, azt támogatnunk kell. Amit az ellenség támogat, azzal szembe kell szállnunk.” De nyilván ismerik ezt a jó tanácsot, mert pontosan követik.
Szentmihályi Szabó Péter

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése