Powered By Blogger

2012. október 12., péntek

Sarkosan fogalmazva (12.10,12)


Sarkosan fogalmazva

Vészes káderhiányra mutat, hogy a dolgok jelen állása szerint Bajnai Gordon a balliberális ellenzék kormányfőjelöltje. Óvatosan fogalmazok, mert a jelek szerint sokaknak nem tetszik, bár egyre többen igazolnak át hozzá. Már az előző ciklus végén történt ki- és megválasztása is mutatta, hogy jobb híján nyugodtak bele, mint a legkisebb közös többszörösbe, valahogy úgy, ahogyan annak idején szegény D–209-est tolták fel az emelvényre, hogy meghirdesse a jóléti rendszerváltást. De hát szegény ember vízzel főz, a szerény készletből ezt lehet kihozni, különösen, ha a nyugati üzleti körök is így szeretnék. Bajnai nem fog gyújtó hatású beszédekkel tömegeket mozgósítani, valójában semmi köze ahhoz, amit hagyományosan baloldalnak szoktak nevezni, egy közepes kvalitású üzletember. Persze ilyen alapon akár Simor Andrást is jelölhetnék az árnyékkormány vezetőjének, az ő személye még nagyobb garanciát jelentene, hogy Magyarországon minden az IMF és az Európai Unió legnagyobb megelégedésére folyjék tovább, de nem akarok ötleteket adni, még a végén Bokros Lajos is szóba kerül, mint a haza megmentője. Nem is próbálom palástolni elégedettségemet, sőt kárörömömet Bajnai Gordon ismételt színrelépése miatt, bár az alkalmasabb jelölt keresgélése nyilván folytatódik majd a kulisszák mögött. Ha így megy, a végén még előveszik szegény Medgyessyt, ráadják a vörös kampánydzsekit, és ő mond beszédet minden útelágazásnál. Már karaktergyilkosságtól sem kell tartania a baloldalnak, mert karakterek nincsenek, ennyi volt a készlet, csupa eladhatatlan, többször leértékelt áru. És szükség lenne nagy vonzerejű jelszavakra is, például: „az IMF-fel egy az utunk” vagy „cirkuszt, kenyeret” – de egyelőre csak a cirkusz marad a baloldalon, a közönség várja, ki lesz a főbohóc, akit a függöny mögül kilök a porondmester. Ebben a szerepben, valljuk meg, a rém volt a legjobb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése