Sarkosan fogalmazva
- 2012. október 11., csütörtök
Hazánk, ki is tagadná, sokféle bajban szenved, krónikus és akut nyavalyákban, betegágyát körülállják régi és új orvosok. 1990 óta annyi kúrát kibírt szegény, hogy a doktorok is csodálkoznak, hogy még él a szerencsétlen, sőt, fel is szeretne tápászkodni. A javasolt terápiák kioltják egymást, a nagy hírű külföldi orvosok tartós böjtölést és teljes ágynyugalmat ajánlanak, megfizethetetlenül drága gyógyszerekkel, a magyar szakemberek véleménye pártállás szerint megoszlik, a folyosón néha hajba is kapnak egymással. A szomorú tréfát félretéve, az egyszerűség kedvéért fogadjuk el, hogy mindenki jót akar. Így például Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő is, aki a Népszabadságban azt bizonygatja, hogy édes hazánkban „helyrehozó forradalomra” van szükség, Jürgen Habermas kifejezését használva. Be kell temetni az árkokat, meg kell szüntetni a nemzeti és a balliberális frontok között a szembenállást, patrióta demokratákra van szükség, nacionalizmus nélkül. A jó tanácsok csak úgy záporoznak, a beteg kapkodja a fejét, melyik lenne az a boldog kor, amelyhez viszonyítva helyre kellene hozni mindent, már persze, ha nem lesznek előre hozott választások, amelyek követelése a mindenkori ellenzék eszköztárának szerves része. Az ágynak esett országnak nem tetszik, hogy merő jóindulatból nem engedik feltápászkodni, sőt azzal fenyegetik, hogy magára hagyják, ha nem viselkedik nyugodtan, és nem fizet pontosan a kúráért. A kórterem többi ágya mellett is hasonló jelenetek zajlanak, az új doktorokat néha el is kergetik az ingerült hozzátartozók, akik erősen gyanakodnak, hogy a beteg magától is meggyógyulna, ha hagynák. A gyanakvás indokolt, mert az orvosok is szemmel láthatólag ugyanabban a bajban szenvednek, sőt valószínű, hogy ők hozták be a kórházba a fertőzést. A beteg morcosan falnak fordul, kiejti kezéből az újságot, mert tudja, most mindegyik tele lesz az új gyógymód dicséretével, a helyrehozó forradalommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése