Kvittek legyünk!

Csákó Attila

- 2012. október 16., kedd

Álláspont

Bár tegnap kisebb ütésváltás már volt a földtörvény kapcsán a parlamentben, a vállak teljes erővel ma feszülnek egymásnak. A kormányzati és kormánypárti törekvések, megnyilvánulások miatt bizakodhatunk, hogy a magyar termőföld, amely – vízkészleteink mellett – utolsó nemzeti kincsünk, hathatós védelemben részesül. Igen, utolsó, csak ennyink maradt. A többit egyrészt szándékosan, másrészt dilettantizmusból is eltüntették a rendszerváltás okán és hajnalán. Vagyis a rablóprivatizáció során, persze politikai segédlettel. A felelősök és a nyertesek pedig Berlinből, Kaliforniából, netán Baliról vagy valamelyik budapesti kerület csillogó márványpalotájából hallgatják szörnyülködve a hazai híreket.

Az új földtörvény a maga nemében páratlan. Ezért is támadják sokan határon túlról és belülről a kormány minden, nemzeti alapokon, érdekeken nyugvó döntését. Pedig olyan egyszerű az egész: annyi földet vehessenek nálunk a külföldiek, mint amennyit mi vásárolhatunk az ő hazájukban. Se többet, se kevesebbet, így vagyunk kvittek.

Emlékeztetnék, egyszer már majdnem elveszítettük ezt a csatát: 2010 februárjában kilenc SZDSZ-es parlamenti képviselő – a nevüket nem sorolom fel, hisz még ennyit sem érdemelnek – szégyenszemre szembeköpte a magyar gazdákat és az országot, amikor nem támogatta a külföldiek földvásárlási moratóriumának hároméves meghosszabbításáról szóló határozatot.

Pedig tudták, a föld maga az ország. Mi, nemzeti érzelműek is tudjuk ezt, sőt, mi tudjuk csak igazán, s persze mondjuk is, hogy pont azért kell megvédeni, mert ez a hazánk. A védelemhez hatásos recept a földtörvény, amely véget vethet a külföldiek termőföldszerzésének, s a magyar gazdák érdekeit szolgálhatja.

Miért fontos ez? A magyar mezőgazdaság négy-öt százalékot képvisel a nemzetgazdaságban, de az élelmiszeriparral, a szolgáltatásokkal, a mezőgazdaságigép-iparral és más ráépülő ágazatokkal együtt a hazai termelés volumenének húsz–huszonöt százalékát adja, vagyis jelentős tétel.

Az új törvény talán legfontosabb önvédelmi rendelkezése az lesz, hogy csak földműves, helyben lakó, a mezőgazdasággal életvitelszerűen foglalkozó termelő szerezhet hazánkban földtulajdont. Ma közel húszféle trükk közül meríthetnek a zsíros magyar földre szemet vető idegenek, de az új törvénnyel vissza lehet szerezni a zsebszerződésekkel ellopott területeinket. Most még önként jelentkezhetnek a zsebszerződések érintettjei, jövő júliustól azonban kattan a karperec, s egytől öt évig terjedő pihenés vár rájuk. Azt is remélem, hogy ez esetben a külföldiek cellatársa az a magyar gazda lesz, aki partner volt a föld átjátszásában. Végük lesz az olyan „üzleteknek” is, amelyekben hektáronként évi tíz forintért lehet bérelni ezerhektárnyi területeket az államtól, csaknem száz évre.

A magyar agrárium megerősítése a globálisan növekvő élelmiszerárak és a kereslet közepette Magyarország elemi érdeke. Az itt megtermelt kiváló minőségű áru nemcsak a hazai piacot láthatja el, hanem külföldre is jutna belőle bőven. Másfelől erős mezőgazdaság szükséges ahhoz, hogy a magyar kistelepülések ne szellemfalvak legyenek, ahová csak temetni járnak vissza a fiatalok, hanem szélesebb rétegek számára is perspektívát jelentsen a gazdálkodás. A magyar gazdák átlagéletkora 56 év, sürgős fiatalításra lenne szükség! Amúgy melyik szülő ne szeretné, ha a gyermeke a közeli földön tekerné a traktor kormánykerekét, s nem a liverpooli kikötőben pakolná dokkmunkásként a kínai dömpingárut?

Kívánatos lenne, hogy a földtörvényt kétharmados jogszabállyá tegyék, az ördög ugyanis nem alszik. Ha a magyar parlamentben netán megint helyet kap a nyugati érdekek képviselete, jó lenne tudni, be van betonozva a nemzeti érdek.

Hiszek a magyar vidék feltámadásában, amelynek legnagyobb ellensége nem az aszály vagy a belvíz, hanem a széthúzás. A kormány a gazdák mögött áll. Most már csak nekik kellene összefogni, szövetkezni, s földkérdésben vagy a magyar termékek piacra juttatásában beinteni a külföldieknek.