Hazai és magyar gazdaság

Boros Imre

- 2012. október 17., szerda

Közel negyed százada, hogy  hazánk szélesre tárta a kaput a nemzetközi tőke tevékenysége előtt. 1989-ben a Magyarországon működő külföldi tőkeállomány még a félmilliárd dollárt sem érte el, ma viszont senki nem tudja megmondani, hogy milyen piaci értéket képvisel. Annak mindenesetre a többszörösét, ami készpénzként és tárgyi apportként beérkezett. A külföldi befektetők invesztíciói kisgömböcként híztak az elmúlt több mint két évtizedben. Elég valamelyik gyógyszergyár részvényeiért kapott dollárbevétel és a tőzsdei ár alapján ma elérhető bevétel különbségére gondolni. (Megesett, hogy három hónap múlva a tőzsdei ár a „mutyiprivi” érték háromszorosa volt.) Mindehhez hozzátartozik, hogy ma igen nyomottak a részvényárak a tőzsdén.

A hazánkban működő tőke kövérre hízását a kiemelkedő profitabilitás adja. Uniós csatlakozásunk előtt az illetékes ítészek meg is állapították rólunk, hogy rugalmasan illeszkedtünk be a világpiacba, immár fejlett piacgazdaság vagyunk, tehát érettek a tagságra. A világgazdasági illeszkedést mi sem jelezte jobban, mint hogy az export és az import dinamikusan nőtt, ma sokkal többet csereberélnek hazánkból-hazánkban, mint valaha. Tehát exportvezérelt gazdaság lettünk, s ezt büszkén hangoztatjuk is minden hivatalos publikációban. Ha megy az export, van növekedés, ha döcög, akkor baj van, szól a politikailag korrekt ige.

Különösen fájó, ha Németországnak is kezd kicsit rosszul menni. Ha ők köhintenek, mi ágynak esünk. Szóval éljen az exportvezéreltség és az abból származó GDP. Szó se essen arról, hogy jövedelemként mi marad itt, Magyarországon, azaz mit ér ez az egész nekünk. A GDP-ért aggódtatja a politika és a média a közvéleményt több mint két évtizede, és nem siratja a zsebébe kerülő egyre szűkülő jövedelmet.

A KSH annak idején (2003– 2004-ben, amikor az MSZP–SZDSZ-koalíció kormányzott) még annyira sem volt kíváncsi, hogy a rendszerváltás előtti nemzeti jövedelmet összevesse a csatlakozás idején rögzített adatokkal, vagy legalább utólag elvégezze a számításokat. Csak 1995-ig számolt, mert erre kötelezte az unió, hiszen bizonyos kötelezettségeket, mint az EU-ba befizetendő nemzeti taksa, a nemzeti jövedelem alapján számítanak ki.

A nemzetközi tőke hazai tevékenységéből elsősorban maga a nemzetközi tőke profitált, a hazai közreműködés (többnyire  a munkaerő) náluk a legfőbb költségelem, nálunk viszont a legfontosabb nemzeti jövedelemalkotó. Tehát nagy az érdekellentét az osztozkodásban, ahol mindig mi húztuk a rövidebbet. Sorozatban jöttek a megszorítások. A lényeg eltakarására zengett – és zeng ma is –, a fejlett piac­gazdaságos, GDP-s mantra, amely a lényeget mindig eltakarta, beleértve azt is, hogy mi valójában a magyar gazdaság manapság. Mantráéknál az egész az.

Én inkább úgy határoznám meg: a magyar gazdaság egyenlő azzal az értékkel, amit akkor kapunk, ha a hazai termelésből kivonjuk a külföl­diek többségi tulajdonában lévő, itthon működő gazdaság mutatóit. Minden, ami jövedelemként hazánkban marad. Mantráék erre nem kíváncsiak, ezért számolt visszafelé csak 1995-ig a KSH is.

Arra, hogy immár végképp szükség van a hazai jövedelem külön számítására, a jelenlegi válság is rámutat, mert porba rántotta a liberális álcamantra vívmányait, és kiderült sok eltitkolt tény. Kiderült, hogy hazánk az elmúlt két évtizedben még az imádott GDP-mutató alapján is a földkerekség talán leglassúbb növekedését, valójában stagnálását élte át az éves egy százalék alatti értékkel. Kiderült, hogy mintegy másfél millió munkahely szűnt meg, a megmaradottak pedig alulfizetettek. Hiába emelkedett nagyságrendekkel a munka termelékenysége, és hiába került az európai élvonal közelébe – a bérszint ugyanis növekedés helyett az 1978-as szintre esett vissza.

Ne feledjük, hogy a nemzet jövedelmének zöme a bér. Hivatalosan nem derült ki, de tény, hogy az exportdinamikából mi rendre a rövidebbet húzzuk. Hiába növekedett – főként az exportiparokban – a termelékenység, mégis egyre rosszabb feltételekkel csereberélnek a kereskedők, azaz szinte mindig romlik a külkereskedelmi cserearány. Ez több mint világos jelzése annak, hogy a nálunk elért jövedelemtöbblet – amit az alacsony bérek garantálnak folyamatosan – külföldre vándorol, ott vágják zsebre. Ha nem vándorolna, hanem egy része legalább itt maradna, javulnia kellene a cserearánynak. Erről a mutatóról mantráék még csak véletlenül sem értekeznek.

A liberális mantraretorika csődje egyben jelzi azt is, hogy miként kellene rendet teremteni a „mi a magyar gazdaság?” kérdésben. Mindenekelőtt korrekt statisztikai elszámolással. Tudni kellene, hogy a különböző tulajdonosi struktúrák milyen értékben állítanak elő terméket (GDP), és abból milyen hazai jövedelmek keletkeznek. Azonnal világos lenne, hogy melyik külföldi befektető hoz hasznot az országnak, és melyik van arra ráállva, hogy csak jövedelmet vigyen ki. Ilyen kérdésfelvetés eleve a hideglelést hoz a mantrásokra. Hiány nincs belőlük egyik politikai felekezetben sem. Gyorsan kiderülne, hogy hazai jövedelemtermelőket a külföldiek közül a termelő cégeknél érdemes keresni. Velük csak az osztozás mértékében kellene megegyezni, megbízható módon, hosszú távra. A kizárólagosan értékelszívókat nem kellene a jelenlegi nagy becsben tartani.

Ők nemcsak elszívják az értékeket, de már eddig is a hazai munkahelyek százezreit tették tönkre. Ilyenek találhatók bőven a kereskedelemben, a pénzügyi szektorban. Külön kell említeni egyes intellektuális foglalkozásokat, amelyeknél az embereket saját hazájukban sikerült olcsó bérű bedolgozóvá tenni. Ilyen esetek vannak tömegével a jogi, gazdasági és adótanácsadói, a számviteli, a mérnöki-tervezői, a minőség-ellenőrzési szakmákban és újabban más szellemi segédmunkák területén is.

Indiában manapság félmillió a call centeres munkatárs, és terjed az elemzői, hírszerkesztői munkában is a kiszervezés, éhbérért. Talán nem kellene teljesen ide jutnunk. Erről kezd szólni a mantrások által agyongyalázott nem ortodox gazdaságpolitika, újraelosztásról, nagyobb jövedelmet termelő hazai gazdaságfejlesztésről. Az ortodox ugyanis megbukott, nemcsak nálunk, másutt is.