A mi finn ezredesünk

Matthaeidesz Konrád

- 2012. október 14., vasárnap

Jari Vilen, Finnország Budapestre akkreditált nagykövete négy éve vette át hivatalát. Már hazájában is intenzíven foglalkozott a finn–magyar kapcsolatokkal, s magával a magyarországi követség történetével is, az épületről sikeres könyvet jelentetett meg. Tudni kell, a szovjetek 1945-ben lelőtték a követség gondnokát, Tömör Ferencet, akinek nyomára csak hosszú évek kutatása után talált rá Vilen. Emléket állított neki a követség épületében.

A nagykövet úr egyébként Martti Turtola finn történész révén ismerte meg a magyar származású finn ezredes, Aladár Árpád Paasonen nagykőrösi kötődését. Ezt követően Czira Szabolccsal, a település polgármesterével elhatározták, szobrot emelnek a katonának, hirdesse a két nép kapcsolatát, barátságát.

Paasonen Budapesten született 1898. december 11-én. Édesapja, a tudós Heikki Paasonen a finnugor nyelvcsalád kutatója volt, s mint ilyen itt, Magyarországon ismerte meg s vette feleségül később Paláskay-Palásthi Mariskát. A család – az apa kutatásai kapcsán – folyton „vándorúton” volt. Fia viszont a katonai pályával szimpatizált, a finneknél fogott fegyvert az ottani polgárháborúban a vörösök ellen. Katonai erényeit elismerve 1921-ben Franciaországba küldték katonai főiskolára, ott ismerte meg De Gaulle-t. Aladár karrierje töretlen volt, amit többek között kivételes nyelvérzékének is köszönhetett. Kiválóan beszélt magyarul, finnül, svédül, németül, franciául, oroszul, angolul és spanyolul is. Így 1931-ben kinevezték katonai attasénak Moszkvába, ekkor már alezredesi rangban szolgált. Jó munkája elismeréseként később átvezényelték Berlinbe. Felkészültségét, tehetségét figyelembe véve vette maga mellé aztán szárnysegédnek Kyösti Kallio, akkori finn köztársasági elnök. Aladár sűrűn járt Budapestre, ahol megismerte Bartai Flórát, a nagykőrösi állatorvos lányát. Hamarosan el is vette feleségül. Ezután szervezője, majd pedig vezetője lett a finn–magyar együttműködési bizottságnak. Finnül megjelentette a magyar írók antológiáját. Munkabírására jellemző, hogy közben a finn katonai akadémiát is irányította. A szovjetek 1939-ben Finnország lerohanására készültek, az akkor már ezredes Paasonen a moszkvai tárgyalások katonai tanácsadója volt. Látva, hogy Sztálin feltételei elfogadhatatlanok, a finn nemzet fegyvert fogott. Paasonen – aki francia kapcsolatokkal rendelkezett – Párizsba került, ott szervezte a finneknek szánt nyugati segítségnyújtás tető alá hozását. Számos ígéretet kapott, de mire ezek megvalósulhattak volna, véget ért a háború. Aladár, vagyis Paasonen ezredes azt viszont elérte, hogy a Népszövetség elítélje a szovjet-orosz agressziót.

A második világháborúban Paasonen aztán ezredparancsnok lett a karéliai fronton, onnan hívta magához és nevezte ki a finn hírszerzés főnökévé Mannerheim marsall. Sokat járt hazánkban, tárgyalt Horthyval, Ujszászy tábornokkal, a magyar hírszerzés főnökével. Amikor a finnek felismerték, hogy ez a háború is elveszett, Paasonen a hírszerzés anyagát átmentette a svédekhez. A háború után felvette a kapcsolatot a francia hírszerzéssel, és Svájcban telepedett le, ahol Mannerheim emlékiratait rendezte. Több nemzet hírszerzése is megkereste, s ő 1955-ben az amerikaiakat választotta, s 1956-ban a magyar menekültek meghallgatását irányította az Egyesült Államokban. Ott hunyt el 1974-ben, a neje ma is él.

Martti Turtola történész kutatja az ezredes titokzatos életét. Fontos dokumentumokat talált hazánkban és az Egyesült Államokban is, a svédeknél lévő anyaghoz eddig azonban nem jutott hozzá. A svédek szerint elveszett.

Paasonen szobrát Nagykőrös reprezentatív terén avatták fel nemrég. Kérjük, aki személyesen ismerte őt mint ’56-os menekült, jelentkezzen!