Bayer Zsolt a Heti Válasznak adott interjúban azt mondta: a minapi békemenetet azért kezdeményezte, mert – noha a kormány bizonyos döntéseinek értelmét maga is képtelen felfogni – túlzásnak érezte a kormányellenes nemzetközi hisztériát. A publicista, noha továbbra is EU-ellenes, a Jobbiktól elhatárolódik. A radikális párt „millió olyan dolgot mond és cselekszik”, ami még az ő habitusával sem fér össze. Szerinte „a józan jobbikosoknak is érdemes elgondolkodniuk: ha EU-tagként ilyen gazdasági nyomásgyakorlásra képesek velünk szemben, mi lenne, ha kilépnénk és közölnénk, nem fizetjük vissza a hiteleket? Egy hét alatt tönkretennék az országot” – mondta a Magyar Hírlap újságírója.
Schmitt nem védhető
Bayer Zsoltot természetesen Schmitt Pál ügyéről is kérdezte a hetilap. Úgy fogalmazott: ő nem fogja megvédeni Schmitt Pált, mert „akkor mit mondunk a végzős egyetemistának, aki bejelentkezett Phd-ra? Control C, control V, aztán doktor leszel, kisfiam? Vagy mégis mit?” – teszi fel a kérdést Bayer.
Az ő 35 milliója és Jáksó kétmilliárdja
Bayer a Heti Válaszban beszél arról a 35 millió forintról is, amelyet filmkészítésre kapott. Emlékeztet rá, hogy Jáksó László kétmilliárdot kapott, hogy az MTV-n készítsen szappanoperát, „miközben nyolc éven át gyalázott bennünket. Akkor ki is csinálta jól? Lehet, hogy a Heti hetesben kellett volna ütnöm a Fideszt”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése