Qui prodest?

Qui prodest?  

Körülbelül úgy néznek most a gazdák, ahogy a Fidesz liberálisai néztek a nagy fordulat évében, 1994-ben. Azt hitték, szegények, hogy kifejezetten róluk szól majd az új kormány agrárpolitikája, hiszen ezt ígérték nekik. Az élet azonban közbeszólt.


Csalódásaikon túl viszont most igen nagy baj fenyegeti a hazai gazdatársadalmat. Jól látható, hogy az MSZP és az LMP is próbálja megszerezni magának ezt a társadalmi réteget, ezért mindig és mindenütt hihetetlen erővel szólal fel az FVM földbérleti pályázatai és főleg annak eredményei ellen. Gőgös Zoltán, az MSZP agrárszakértője, az egykori szocialista államtitkár vezeti ezt a kampányt. Igen komoly információkkal és értesülésekkel felvértezve. 


No de hogy is ne lennének információi, kiszivárogtatott adatai akkor, amikor egykori harcostársának, Benedek Fülöpnek nemcsak szabad bejárása van a jelenlegi agártárcához, de mint elfogadott „agrárstratéga”, nyilván bele is tekinthet az iratokba. A földügyekben korábban rászabott felfüggesztett börtönbüntetését ma már mindenki elfelejtette, egyébként is az ilyesmi csak még keményebbé tesz egy vérbeli kommunistát, ahogy Lenint is megkeményítette a száműzetés. 


A Gőgös-féle kampánnyal csak az a probléma, hogy a szocialista kormányok – ideértve Horn Gyula kabinetjét is – legalább annyira utálták és üldözték az önálló gazdálkodókat, mint Szamuely és hírhedt legényei. Az MSZP nyíltan hirdette is a köpönyege alól kibúvó zöldbárók, vagyis a nagyüzemek feltőkésítését, földdel való ellátását és vezető szerepüket a magyar agráriumban, illetve a magyar vidék életében.


Gőgös Zoltán odáig ment a nagy lelkesültség hevében, hogy megváltoztatta az egyik földbérleti pályázat törvényes végeredményét. Azért, mert nem egy nagyüzem, hanem kisebb gazdák nyertek. Csodálkozunk? Dehogy! Az MSZP informális programja szerint a párt lámpakörébe tartozó mezőgazdasági nagyüzemeknek minden szóba jöhető földterületet meg kellett szerezniük. És ehhez épp a gazdák teljes tönkretételén keresztül vezetett volna az egyik út, gondolván, hogy a csődbe jutott termelők, nyakukon hatalmas hiteleikkel, kénytelenek lesznek megszabadulni a hektárjaiktól. Mily nemes koncepció!


Ez a párt most a gazdákat védi. Már csak az a félő, hogy lesznek, akik csalódottságukban és elkeseredettségükben hisznek is neki. Az LMP más kérdés. A párt kétségbeesetten keresi azt a szavazóbázist, amely újra bevihetné a parlamentbe a 2014-es választásokon. 


Furcsán hatnak a könnyed stílusú fővárosi aktivisták a magyar vidéken. Hisz az LMP-nek mint liberális pártnak nincs nagyobb ellensége a család, nemzet, haza fogalomköréhez és a magyar kultúra hagyományaihoz ragaszkodó falunál.


Vajon az LMP-sek meg tudják-e különböztetni a lovat a tehéntől? Mert a búzával és az ocsúval bajban vannak… A liberalizmusnak, amióta feltalálták, az a legnagyobb problémája, hogy haragos viszonyban van a valósággal. Legyen az tárgyi vagy szellemi értelemben vett realitás.


A két párt szemmel láthatóan szeretné megnyerni magának Ángyán József professzort is. Mint mártírt. Tudni kell, amiben Ángyán József hisz, s amit a Fidesz agrárprogramjaként megalkotott, az szöges ellentétben áll az MSZP és az LMP politikai, társadalompolitikai és agrárgazdasági hitvallásával. S ami még fontosabb: az unió új és informális agrárstratégiai koncepciójával, azaz a kicsik, vagyis a gazdálkodók és a családi gazdaságok legyűrésével, illetve azzal az öngyilkos tervvel, amely megszüntetné Európában az élelmiszer-termelést, s azt a „harmadik világból” hozná be, cserébe Európa fejlett ipari-műszaki cikkeiért.


Ángyán professzor személyére mégis úgy tekintenek a balliberális oldalon, mint a 2014-es választási győzelem lehetséges zálogára. A professzor viszont a Fidesz kötelékében maradt. Hát igen, akárhogy is alakult, ott tud tenni a legtöbbet a gazdákért, és ott lehet a legkellemetlenebb a személyes ellenfeleinek.


Őszintén csak a Fideszen lehet csodálkozni. Nem tudná a párt, hogy legfontosabb bázisa a vidék?! Sőt, a Fideszben nemcsak bízott a gazdatársadalom, de szerette is! „Ez a Viktor is egy vidéki gyerek”– mondogatták büszkén a gazdák, félretéve azt a kellemetlen emléket, hogy Orbán nem jelent meg a 2005-ös gazdademonstráción. Még beszédet sem kellett volna mondania. Csak ott lenni… Néhány percig.


Tény, ha viharba kerül a hajó, akkor előbb meg kell menteni, nehogy elsüllyedjen. Aztán majd beszélhetünk arról, hogy olajjal fűtsük-e vagy szénnel. És most vihar van. De vajon nem a vihar része-e az a zöldbárós benyomulás az agrártárcába, amit most tapasztalni? A személyek, de még inkább a szellem tekintetében. Vajon igazi béke-e a vidék békéjének csúfolt informális program, vagy békediktátum? 


Mert a gazdák emlékezetéből nehéz kitörölni azokat az alapvetően MSZMP-s, majd pedig MSZP-s agrártechnokratákat, akik információelőnyüknél és pozíciójuknál fogva mindent elvittek maguknak a kilencvenes évek elején, csontig kopasztva ezzel a szövetkezeteket és azok tagjait, meg a falvakat. Lehet ebből béke? A Népszabadság szerint igen…


Kérdés, kisebbnek akarja-e láttatni a gondokat az, aki azt mondja, hogy bajok vannak a földbérleti pályázatok körül, de még mindent vissza lehet fordítani? Nyilván nem. Van még állami föld bőven, s mindig lesznek pályázó gazdák. A melléfogásokat, szabálytalanságokat pedig ki kell javítani, hisz ezekből egy is sok, és mindegyik messze túlmutat önmagán.


Persze változtatásra lesz szükség az agrárvezetésben eluralkodott szellemen is. Függetlenül attól, hogy a rossz szellemet maga teremtette meg, vagy ráerőltették. A gazdatársadalom a vidék középosztálya. Tevékeny, önállóan gondolkodó, öntudatos, döntéseiért felelősséget vállaló emberek rétege. Ez felel meg a magyar karakternek. Miért akarnánk belőlük segélyre váró prolikat csinálni? Kinek az érdeke ez?


Sinkovics Ferenc