Gyurcsány, szánom
Végiggondolja-e egyszer a megtett útját? Elég hosszú út volt. Lentől jött és most ugyanott van.
2012. május 7. 09:22
Így vagy úgy, de beleirta nevét a magyar történeti annalesekbe. Megeshet, ma lezárul politikusi pályája –, bár ezt én nem hiszem –, de ahogyan az idő árja továbbsodorja, kopik, csiszolódik alakja, egyre kisebb lesz, míg végre elnyeri a helyét egy nem túl hosszú életrajzi cikkben valami lexikonban. Tevékenységét, alkotását én nem új kezdetnek érzem, mint némelyek hirdetik, hanem egy hosszú folyamat lezárásának.
Mégpedig a magyar társadalomtörténet egy szakasza végállomásának.
Erről irok most, s Ön vitassa meg magával, Kedves Olvasó, ha a tárgyat fontosnak érzi.
Előrebocsátom, nem vagyok gyurcsanyologus, mielőtt ezen írás kimunkálásába fogtam volna, nem folytattam adatgyűjtő és
-rendszerező munkát, nem lapoztam föl a létező szakirodalmat, nem hívtam be honlapokat, nem gugliztam meg – micsoda kifejezés, brrr! – a nevét,
bár ezen írás tárgyára figyeltem és figyelek. A kötelező historikusi hidegvér sem öntött el; érthető, életemet alakította ez az ember, mint mindannyiunkét.
Ez az ember? Ez az egy?
Nem. Gy. F. önmagában, mint egyed, nem túl érdekes. De mint egy típus sikeres –, remélem, utolsóként sikeres –, képviselője annál inkább az.
Ha a társadalmi rétegeket nézzük, Gyurcsány mélyről jött. Csonka családban nevelkedett, apjához nem kötötte szoros szeretet, sőt, személyéről elitélőleg nyilatkozott, afféle deklasszált, lump alakként festve le. Világképét jobboldalinak nevezte, a sikertelen reakciós figurák, a sikertelenségükért másokat meg a világot okolók fajtájából. Kötődése hozzá egyértelműen az ellenkezés, a tagadás lehetett. De ne feledjük: ez szoros kapocs!
Édesanyja nevelte, szeretete iránta nyilvánvaló, és biztos vagyok benne, hogy őszinte. A szocialista munkásállamban ugyan a munkásosztály kivételezett helyzetben volt, de az egyes alcsoportok presztízse meglehetősen eltért. A modern szociológiában „underclass”-nak nevezett réteg fölött alig valamivel helyezkedett el a képzetlenek részvilága, az sm-ek, udvarsöprögetők, trágyatalicskázók, takarítónők, vagonrakók és más söprüsök-lapátosok jelentős számú serege. Szűk világban, szúk horizonttal éltek, mert így élhettek. /Egy megjegyzés: e társadalmi halmaz azért nem tekinthető egységes masszának, vizsgálata fontos volna./ A kiemelkedés még jó képességű embereknek sem ment könnyen. Kapcsolatrendszerük hiánya, helyük a társadalmi hálózatban nem segítette felemelkedésüket. Nyilván sajátos utat kellette keresniük a föltörekvőknek.
Ezek közé tartozott Gyurcsány. Noha sokan kétségbe vonják képességeit, én ezt nem teszem. Ha más utat választ, mint amit választott, akkor is módja lett volna az érvényesülésre, bár talán nem jutott volna a miniszterelnökséghez hasonló magas posztra.
Az első, döntő pályakijelölése mégis valami biztonsági játszmára utal. Pécsre ment, tanárképző főiskolára, biológia-technika szakra. A tanitó/tanárképző főiskoláknak nem volt valami nagy tekintélye a felsőoktatási hierarchiában. Valami rangjuk azokon a megyeszékhelyeken volt, ahol egyetem vagy más rangos szellemi intézmény nem működött –, például Szombathelyen, Nyíregyházán, Egerben –, az egyetemi városokban, így Pécsen is, csak a második vonalban álltak. Mindazonáltal öreg hiba volna lebecsülni szerepüket, hiszen sok esetben csak az első lépcsőt jelentette elvégzésük, a diákok java később magasabb és alaposabb képzettséget szerzett, akár munka mellett elérve az egyetemi diplomát, majd doktorátust, így építve egy tisztességes karriert. Ha a ma vezető szellemi emberek életrajzát nézik, nem egy példát találhatnak erre.
A Népköztársaság osztályállam volt, osztálytársadalom, ha a marxi kategóriákat akarunk használni, nevezhetjük így. A társadalmi mobilitás fel s le egyaránt sajátságos formát öltött. Ha valaki egyházi iskolát végzett, nem igen engedték a tanári pályára. Ugyanakkor a Kádár-korszak mutyi-szakaszában munkáskáderek érettségi nélkül is egyetemre kerülhettek. A korszak végére kettős hatalom alakult ki: a leépülő, pártalapú hatalmi szféra és a rendszer-átépitő, főként gazdasági elit küzdött; természetesen sok kisebb, átmeneti alakzat létezett. A társadalom egészére a sodródás volt a jellemző. Élénk és boldog sodródás. Gyurcsány a tudatosak közé tartozott, részt vett a hatalmi harcban, s akkor úgy tűnt, a vesztes oldalon. De hogyan került oda.
A főiskolán nem a szakmai ismeretek élmélyítését választotta, hanem a politikusi pályát, mint felhajtóerőt. A Párt kádertervei a hozzá hasonló ifjakra alapoztak. Ebben az időben a KISZ tagság már nem volt feltétlenül kötelező az érvényesüléshez. /A hetvenes évek legelején nekem még csatolnom kellett a gimnáziumi KISZ szervezet ajánlását a felvételi papírokhoz./ Azonban ha valaki pártalapú karriert akart csinálni, annak az útja a kommunista – nevében az – ifjúsági szövetség kisebb-nagyobb vezetői posztjain át vezetett. Ez mintegy a szükséges hűségeskü, a közös bűnbe való belépés bizonyítéka volt. S az előny egy-egy magasabb poszt esetében már igencsak kézzelfoghatóan mutatkozott meg. Gyurcsány mondta: főiskolai kisztitkári fizetése – még hallgatóként! – 3700 forint volt, jóval több, mint édesanyjáé. Persze, hogy sínen érezte magát, a jó vágányon.
Hát miért ne fütyült volna a szakmai pályára? Mostan, mikor a/z első/ diplomájának eredetisége körül merülnek fel kétségek, erre is érdemes gondolni. A biológia-technikai tanári tudás eléggé érdektelen lett, de az oklevél papírja nem. Az kellett, mert belépőjegy volt a felsőbb szférába. Hát csinált valamit.
De föntebb azért már rájöhetett, hogy a tudás sem semmi –, így lett valamiféle közgazdász. Az így szerzett ismereteit, a szemléletet később eredményesen hasznosíthatta. Na, nem éppen pártvonalon.
Közben házasodott. Egyszer. Majd még egyszer.
Emlékszik még, T. Olvasó, a jóval később, a Parlamentben mondott szavaira az öregecskedő –, ez afféle szógyártmány, mint a patakvér –, lecseréléséről? Esetében ez nyilván nem volt igaz. A változó világban „fölfele” nősült, mégpedig nem a párt- hanem az értelmiségi hierarchiába.
A Kádár-, de még a Rákosi-korban is a vezető értelmiségnek igen jelentős informális hatalma, befolyása volt. Bonyolult, messze nyúló, alig látható szálakból állt a háló, kasztszellem és szolidaritás mozgatta. Létezett a polgárság e speciális ága, ahogyan a párthatalom is létezett, s néha, nem gyakran, össze is fonódott. S ma is létezik, bár gyöngébb, mint egykor. Magam azt hittem, a rendszerváltás után jóval nagyobb szerepe lesz, de tévedtem.
Gyurcsány is. Az új rendszer felépítésebe még mint káder fogott bele, afféle avantgárd ifi, majdnem a végsőkig kitartva. Eltaktikázta magát, a megújult ország első éveiben nem nyílt tér neki, Nyílt tér nem nyílt. A gazdaságra váltott, eléggé lent kezdte értékesíteni hálózati tudását,
s ehhez egy újabb házasság is kellett: igen, az Apró-klán tagja lett. És szépen meggazdagodott. Évekig képes volt hallgatni és várni, készülni, nem csak a bankbetétéjét növelve, de kitisztította, átalakította és feltőkésítette politikai portfólióját is. A Horn-rezsim alatt sokat tanulhatott: látta az akkor még erős retro-szocik mennyire nem tudnak semmit sem kezdeni azzal, amit megszereztek. De ő fent volt; villa, vagyon, befolyás, ez tetszett a mélyrőljöttnek. Úgy érezte, befogadták, elfogadták kiharcolt helyén, s van följebbre is út. Feri valaki lett!
De ki? Erről egy, a vagyonbevallását firtató kérdésre adott válasza árulkodik, már miniszterelnök korában. A bevallott évi jövedelméről érdeklődtek –, valami nyolcvan milliós összegről volt szó –, hova lett? Mire ő: elment, a nagypolgári életmód, tudják!
Nagypolgári életmód. Ferenc nagypolgár.
A politika ördögével nem bírt. És úgy tetszett, meg is szerezte azt, amit akart. A főhatalmat. Pártban, országban. Mesebeli eset!
Az ismerős közegben könnyen boldogult, frissebb, éhesebb és okosabb volt szoci ellenfeleinél, továbbá gátlástalanabb.
2006. Igen fontos év, még nem is értjük, mennyire az. Azért is, mert Mikulásra lecsúszott Gyurcsány. A diadalmasnak szánt második országlás országos katasztrófába torkollott. Ő lett a második bukott miniszterelnök a rendszerváltás után.
Az elsőt ő csinálta. Ki. D-209.
A másodikat is. A böszmét.
De nem feladós fajta. Bár azt hiszem, a taktikai érzéke most elhagyta. Várnia kellett volna egy-két, vagy több évet, mint 1989 után.
És csapatot keríteni, mert ugyan a kapcsolati háló fontos, de a nyílt téren való megjelenéshez egyszerűen nincsen csapata.
És nem is lesz; a csápoló fanok és a harmadvonalbeli káderek nem számítanak, és ki akarja még látni az arcát?
Már mondhat bármit, és mondani is fog mindent, az arca elárulta.
A riporternő megkérdezte /volt/ sógora szakdolgozata meg az övé dolgáról, és az arca mindent elmondott.
Gyurcsány. Szánom.
Végiggondolja-e egyszer a megtett útját? Elég hosszú út volt. Lentől jött és most ugyanott van.
Rossz és cinikus választások sora volt ez az egész, erkölcsi tartás nélkül, hit nélkül, de önhitten, játszmák és helyzetgyakorlatok,
valódi teljesítmény semmi, csak szózuhatag és káosz.
Lehetett volna máshogy.
Lehet máshogy,
Halljátok?
Szabó Béla István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése