Az Európai Unióban így nem viselkednek

Az Európai Unióban így nem viselkednek

A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.

2012. május 16. 10:27

„A fegyverkezelők nemcsak a közbiztonságra, illetve a rendőri sorfalra veszélyes emberekre lőttek, hanem többször haza igyekvőkre is. Az, hogy a gumilövedékek használata nem vezetett halálos tragédiához, nem a vadászpuskás rendőrökön és parancsnokaikon múlott, hanem a szerencsének köszönhető.”

A hatósági terror ellen nem tiltakozott a berlini író.

"… végig hazudtuk az utolsó másfél két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz… Hazudtunk reggel, éjjel meg este…És közben nem csináltunk semmit négy évig. Semmit” – vallotta be az alkotmánysértést, a köztársaság elárulását egy miniszterelnök.

Ez ellen sem tiltakozott a berlini író.

Nem mondta a berlini magaslatról, hogy „Az Európai Unióban így nem viselkednek.” Pedig maga az alkotmánysértő, a köztársaságot eláruló miniszterelnök vallotta be: „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint mi csináltunk.”

A berlini író csendben maradt. Lapított.

„Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi és közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén.”

A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta az írót.

Még 2004. augusztus 22-én hangzott el az állami televízióban a riporteri kérdés: „Azt milyen tényekre alapozva nyilatkozta csütörtökön, hogy "az SZD tele van korrupciós ügyekkel." Kire és mire gondolt? A W..er- vagy a D..ky-ügyre?... ön többet tud, mint amit mi? Tehát túl van ezen a W..er-, meg a D..ky-ügyön?...” És érkezett rá a kormányfői válasz: „Hát képzelje el, hogyha egy miniszterelnök nem tudna többet, mint önök.”

A berlini író ezen a nyilvános feljelentésen is túltette magát.

Nem mondta, hogy az Európai Unióban így nem viselkednek. Pedig nem kevesebb történt, mint az, hogy demokratikusan megválasztott liberális vezetők becsapták választóikat. Visszaéltek a bizalommal. A választóktól kapott pozíciót saját zsebük megtömésére használták ki. Ők is esküszegők lettek.

A nagy elme azonban lapított.

Nem érdekelte, hogy milyen pénzből épült a tengerparti villa. És egy másik hajlék: egy agglomerációs villa. Kik pénzelték a híres terepjárót. Ki találkozott kivel a Normafánál. Kiknek a pénzén repült a tengerentúlra a miniszter. Volt-e viszonzás. Csupa olyan ügy, amely méltatlan az Európai Unióhoz.

A nagy értelmiségi azonban nem védelmezte Európát.

Elengedte füle mellett a korrupcióról szóló híreket. Azokat, amelyeket egy miniszterelnök nem mert – ő tudja, miért – az ügyészséghez továbbítani. Noha kötelessége lett volna. A miniszterelnök is esküszegővé vált volna – ha nem teszi meg feljelentését a sajtóban, majd az állami televízió nyilvánossága előtt.

Európában páratlan miniszterelnöki magatartás.

Ide valóban illene „az Európai Unióban így nem viselkednek kitétel”. Ekkor azonban a berlini író hallgatott, mint megrozsdásodott kettős mérce a fűben. Hallgatott akkor is, amikor - még a pártállamban - egy ártatlan embernél tartott házkutatást a rendőrség, és ott, nem a lakástulajdonos által írt ellenzéki hangvételű műveket talált – valakitől kapott információ alapján. Hallgatott akkor is, amikor a G219-es volt pártállami ügynök lebukott, de miniszterelnök maradhatott a demokráciában.

Ezzel sok furcsa hallgatással a nagy író Európai Unióhoz való konformitása némileg kérdőjelessé vált.

Kovács G. Tibor