Létrehozás ideje: 2011-04-15 Szerző: Szentmihályi Szabó Pé
A rámenős tévériporter Budai Gyulát faggatja. „Ön Gy. F. éjjeliszekrényének kulcsát is megtalálná?” „Nem Gyurcsányra utazik?” „Ön a Fidesz-kormánynak a Keller Lászlója?” Budai Gyula türelmesen válaszolgat, hiszen sajtó- és véleményszabadság van. A sokat látott tévénéző próbálja kitalálni, miért vállalja a kormánybiztos a kínos helyzetet, ahogyan azt sem érti, mi volt a nagy ötlet Szili Katalin bevonásával az alkotmányozásba, ha egyszer a Szociális Unió elnöke nemmel fog voksolni az alaptörvényre, mert az „nem társadalomegyesítő”. Persze Szili a műsorvezető kérdésére bizonygatja, ő nem érezte, hogy bábként akarják felhasználni, szerintem végül is fordítva történt, a Fidesz lett biodíszlet Szili Katalin mögött. Csak Heller Ágnes hozza szokott formáját mindenütt, s abban egyet is értek vele, hogy boszorkányüldözés folyik ellene, csak nem kellene annyit ismételgetni, hiszen tudjuk, boszorkányok márpedig nincsenek. „Hogy a csőcselék mit mond rólam, az nem érdekel” – jelenti ki felsőbbrendűsége tudatában, egy másik kipróbált gondolkodó pedig kimondja: „nemzeti háború folyik az elit lefejezésére”, ide értve szegény, nyugdíjba kényszerített bíráinkat, a tapasztalt, idős kollégákat, ráadásul a jobboldali lapokban hecckampány folyik a kádárista bírák ellen. Mostanában minden napra jut egy tüntetés, a hűséges táskahordozó pedig megállapítja, hogy rosszabbul élünk, mint Gy. F. idejében. Néha komolyan azt hiszem, két választási forduló között vagyunk, nehéz lesz muníciót tárolni 2014-re, ha ilyen vaktában lövöldöznek. De ennél valószínűbb, hogy majd megunják, és hazamennek. Van hová menniük, hiszen ők mindenütt otthon vannak, Párizstól Stockholmig, New Yorktól Berlinig.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése