Létrehozás ideje: 2011-04-15 Szerző: Szalontay Mihály
A sajtószabadság fura dolog. Amíg ugyanis a chartások nyilvánosan elsirathatják, könnyeikkel küzdve temethetik a demokráciát, addig létezik. Csak azt nem értem, miért gondolják olyan lelkesen, hogy máson sem törik a fejüket az ország vezetői, csak azon, miként lehetne őket kicsinálni. Miért akarnák a polgári szabadságjogokért huszonöt éve küzdő jobboldali vezetők éppen most felszámolni a sajtószabadságot? Megvalósítható-e ez egyáltalán az internettel életünk minden szegletét átszövő korszakban? Vannak erre anyagi források? Van ennek egyáltalán értelme? Hiszen aki elkezdi korlátozni a véleménynyilvánítást, az előbb-utóbb magát zárja el a valós információtól. A beosztottak ugyanis csak azt adják tovább a főnöknek, amit az hallani szeretne, legalábbis szerintük, és nem azt, ami történt. És ha a valóság a sajtóban sem jelenhet meg, akkor valóban itt a vég, mert nem lehet a tényleges kihívásoknak megfelelő döntéseket hozni, hiszen nincs fogalmunk arról sem, mik is a kihívások. Egyszerűen nem értem, miért lenne hirtelen ennyire hülye a jobboldal, hogy nagy erőkkel elkezdje megásni a saját sírját.
Bármilyen logikus gondolkodáshoz rendben kell lenniük az alaptételeknek, a premisszáknak, amelyekre következtetéseinket építjük. Az egypártrendszer felszámolásának és a megszálló csapatok kizavarásának egyik vezéralakjaként történelmi súlyú politikussá előlépett Orbán Viktor mitől lett hirtelen zsigerileg alkalmatlan a demokráciára? Aligha hiszem, hogy eluralkodott volna rajta valami elmebaj, és kész lenne lerombolni azokat az évszázadok alatt megszenvedett szabadságjogokat, amelyekre egész politikai hitvallását már több mint két évtizede alapozza. De a kedvencem az, hogy nem bírja abbahagyni a bozótharcot. Minek kellene bozótharcot vívnia egy politikusnak, aki a közvélemény-kutatások szerint ma is biztosan nyerne a parlamenti választásokon? A politikáját támogató többséggel szemben nem kell bozótharcot vívnia, és mivel a gazdaság lassan rááll a kilábalás útjára, nyugodtan bízhat abban is, hogy aki eddig lemorzsolódott, azt majd meggyőzik az eredmények. De legalább ilyen nevetséges a baloldali publicistáknak az a kedvenc érve is, miszerint a Fidesz vezetése retteg saját népétől. Miért kellene rettegnie attól az istenadtától, amelynek többsége még mindig oly lelkesen támogatja? Nem arról van-e szó, hogy a baloldal retteg a néptől, amely még a jelenleginél is jobban kiábrándulhat a szalámilopásból meg a parttalan anyázásból, és még a mostaninál is szűkebbre olvad a szavazótábor? Mert alternatíváról keveset hallottunk. A Bajnai-kormány gazdaságpolitikájának istenítésétől a közvélemény többségének kinyílik a bicska a zsebében, hiszen éppen ezért szavazott kétharmados többséget a Fidesznek.
A jelek szerint a magyar baloldal egyszerűen nem tudja felfogni, hogy kisebbségbe szorult, és már nem határozza meg a társadalom életének értékrendjét. Úgy viselkedik, mint a régi viccben a szovjet pártvezetés, amely közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy egy maroknyi jobboldali csoport, amelynek létszáma 250 millióra tehető, meg merészeli kérdőjelezni a szovjethatalom létjogosultságát. A magyar választók többsége meg nem ért egyet azokkal a szocialista és liberális publicistákkal, akik nyolc éven át hűen kiszolgálták az országot a csőd szélére „vezető” gazdáikat, és most Orbán láncos kutyájaként bélyegeznének meg mindenkit, aki nem ért egyet velük. Dániel Péter szellemi okádéka jól tükrözi ezt a hangulatot. Ezzel a láncos kutyával azért vigyázni kellene. Titót ugyanis annak idején az imperializmus láncos kutyájaként emlegették, majd mikor ismét kebelébe fogadta a szocialista tábor, akkor állítólag ezzel a címmel szerette volna megírni hányattatásai történetét: Miként lettem szalonna?
Az érvrendszerrel egyébként is alapvető gondok vannak. Olyannyira, hogy múltkorában az egyik baloldali hírportál kérte vissza a Népszavát a baloldalnak, tételesen felsorolva azt, miként csúfolják meg ezt az eszmerendszert. Nem akarnék beleszólni a másik csapat belső vitáiba, de azért feltűnőek azok a meghívások a tüntetésekre, amelyek szerint minden kormányellenes összejövetelre el kell menni, még akkor is, ha nem értünk mindenben egyet a szervezőkkel. Akkor miért lennénk ott? És tessék mondani, mit jelent az, hogy nem mindenben? Abban nem, hogy visszasírják a szocik megszorításait, de abban igen, hogy mindegy, mi lesz, csak dögöljön meg a Fidesz?
A baloldal szerint a bunkó jobboldal csak az erőből ért. Hát, gyerekek, erőt így nehéz lesz demonstrálni! Ahhoz ugyanis egy kisebbségbe szorult táborban összefogás, világos és egységesen képviselt, a jelenlegi hatalommal szemben tényleges alternatívát kínáló értékrend kellene. Olyan emberekkel, akik nem szalámit meg sajtot lopnak, és nem fröcsögnek, hanem hideg fejjel leszámolnak a múlt csődtömegével, elhatárolódnak a börtönválogatottól – és kíméletlenül levonják a következtetéseket. Mert ettől lennének a jelenlegi helyzetben hitelesek.
Ha lennének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése