Létrehozás ideje: 2011-04-11 Szerző: Huth Gergely – Zsebők Csaba/ MHO
Kerekasztal. A fiúk nem felelnek az apák bűneiért, de amint az látható, az apák bűneit a fiúk keményen mentik
Mindegyik eszmeáramlat fellelhető az Országgyűlésben, de fontos, hogy folyamatában vizsgáljuk ezek képviseletét – hangsúlyozta lapunknak Zárug Péter Farkas politológus, egyetemi oktató. Beszélgetőtársa, Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője úgy vélekedett, hogy a liberálisok vesszőfutása nem csupán magyar jelenség. Kerekasztal-beszélgetésünk során kitértünk egy új pártkezdeményre is.
Zsebők Csaba: Európában konzervatív, liberális, szocialista-szociáldemokrata és zöld politikai irányzatokról szoktunk leegyszerűsítve beszélni. Miként jelennek meg ezek az áramlatok, illetve pártcsaládok nálunk az Országgyűlésben, formálisan és valójában?
Kumin Ferenc: A felsorolásból kimaradt a radikális jobboldal. Amikor ilyen nagy ideológiai családokról gondolkodunk, látnunk kell, hogy egyre inkább egyfajta támpontot ad az európai parlamenti ülőhelyük pozíciója.
Zs. Cs.: A Jobbik az EP-ben egyik frakcióba sem tudott beülni.
K. F.: Valóban, a jobbikos képviselők függetlenek.
Zárug Péter Farkas: Különválasztanám a szigorúan eszmetörténeti szempontból megközelítendő ideológiákat, eszméket és ezek tényleges megjelenését a pártarénákban. És megint másik kérdés az európai pártcsaládok egymáshoz való viszonya. Ha politikatudományi megközelítésből vizsgáljuk a pártokat és ideológiájukat, akkor megállapíthatjuk: az 1980-as évektől Európában egyre inkább eklektikus pártok jelentek meg. A közép-európai pártok pedig végképp eklektikus formációk lettek, amikor programjaikat összeállították, és ma már a politikusok nagy része is relativizálja a jobb- vagy baloldaliságot. Én viszont nem mondom azt, hogy túlléptek az ideológiai besoroláson a különböző politikai arénák pártjai Európában. Alapértékük, világnézeti kérdések szerint, az államról, a tulajdonformákról és a gazdaságról vallott nézeteik alapján igenis lokalizálhatóak az ideológiák a pártokban, ugyanakkor kétségtelenül rendkívül eklektikus politikai formációkkal szembesülhetünk.
Huth Gergely.: Ha függetlenül attól, hogy mit állítanak magukról, azt nézzük, mit is csináltak az elmúlt húsz évben, akkor milyen pártok vannak jelen a magyar parlamentben?
Z. P. F.: Mindegyik eszmeáramlat fellelhető az Országgyűlésben, de fontos, hogy folyamatában vizsgáljuk ezek képviseletét. A magát ma konzervatívnak, jobboldalinak és kereszténynek mondó kormánykoalíció képviselőinek egy része másfél-két évtizede jórészt még kockás ingben, fülbevalóval kiszaladt a parlamentből, amikor Trianonról vagy az egyházi ingatlanok visszaadásáról volt szó, mégis ma hitelesen képes a konzervativizmust képviselni. A szocialista és a liberális erők viszont meglehetős keveredést mutatnak, de ez már így volt a dualizmus két utolsó évtizedében is. Új színként megjelent az öko-zöld eszmeáramlat, így az LMP önállóan próbál politizálni a parlamentben.
H. G.: Az LMP-vel kapcsolatban az elmúlt hetekben látványosan változott a Fidesz hozzáállása, és a Jobbikhoz hasonlóan a kormánypártok egyes meghatározó politikusai is már „új SZDSZ”-ről beszélnek.
Zs. Cs.: Sőt Lázár János a minap az MSZP-ről és az LMP-ről mint a régi és az új szocialistákról szólt.
K. F.: Ez nem feltétlenül egy rossz retorikai fordulat, mert a jelenlegi LMP leírására az újbaloldali vagy a posztmateriális jelzőt alkalmazhatjuk még a leginkább.
Zs. Cs.: Az „új SZDSZ” bélyeg hogyan érintheti a Lehet Más a Politikát?
K. F.: Ők maguk nagyon hevesen elutasítják ezt, mert ebbe a zöld eszmeáramlatba a hagyományosan liberálisnak tekintett megoldások, válaszok pont nem férnek bele. Mindenesetre érdekes körülmény, hogy idehaza eredendően inkább a jobboldalhoz húz a zöldek egy meghatározó, az LMP-ben is jelen lévő csoportja, mert a vidéki Magyarország értékeinek az óvása, illetve az elszánt természetvédelem jellemzően inkább konzervatív beállítottságot feltételez. Ami különösen a Budapesten kívüli zöldekről mondható el. Ez a bázis pedig az LMP stílusát eltolja a nagyon harcias, ’68-as gyökerekből táplálkozó európai zöld fősodortól, amelynek talán legismertebb képviselője, Daniel Cohn-Bendit ugyanakkor kétségkívül partneri viszonyt ápol a Lehet Más a Politikával.
H. G.: Az LMP szokta hangoztatni, hogy az MSZP-től és a Fidesztől egyenlő távolságra áll. Ez csak álca, s valójában egy markánsan liberális, a baloldalhoz kötődő pártról van szó, vagy valóban komolyan gondolják az egyenlő távolság elvét?
Z. P. F.: Nem hiszem, hogy feltétlenül ez az egyenlő távolság dönti azt el, hogy milyen az LMP viszonya a szocialista eszmeáramlathoz, és nem hiszem, hogy álca lenne a politikai magatartása. Beágyazottság szempontjából viszont erőteljesen feltételezhető, hogy a budapesti balliberális értelmiség jelentős része szavazott az SZDSZ után a Lehet Más a Politikára, ami a választókerületekben konkrétan kimutatható. Mindezzel együtt is azt mondom, ha az LMP racionálisan végiggondolja a helyzetét a politikai arénán belül, akkor nem célszerű neki az MSZP-vel bármily módon közösködnie. Az MSZP-t a múlt dimenziójába tette a 2010-es választás, amely két teljesen új erőt juttatott be a parlamentbe, és nagy többséggel adott felhatalmazást egy jobboldali koalíciónak. Mindaddig, amíg nincs SZDSZ-típusú árulás mögöttük, addig Schiffer Andrásék hiteles erők a Fidesz-KDNP-hez képest balra lévő politikai erőtérben.
Zs. Cs.: SZDSZ-típusú árulásnak mi számít?
Z. P. F.: Az a fordulat, amely megtörtént 1994-ben az SZDSZ életében, amikor is saját bázisuk totális felszámolása mellett döntve, a volt állampártiak védelmére keltek a szabad demokraták. Az ilyesminek nyoma sincs egyelőre az LMP-nél, ebből adódóan mindig furcsán is nézem ezeket összehasonlításokat.
H. G.: Eleve úgymond árulók ültek az SZDSZ-ben, vagy valamilyen korrumpálódás vezetett el az MSZP-vel való koalícióhoz?
Z. P. F.: A dualizmus időszakában nem a nemesi, hanem az urbánus liberalizmus gondolatvilága a szociáldemokratákkal együtt emelkedett fel a 19. század második felében. Együtt kezdtek el szavazójogi problémákat és állampolgári jogi kérdéseket felvetni, s ez aztán az első világháború után a Tanácsköztársasághoz vezetett. Innentől kezdve a távolabbi múlt dimenziója is újratermelte ezt a liberális beágyazottságot az SZDSZ-ben. Most már teljesen tisztán látjuk, hogy nem felelnek ugyan a fiúk az apák bűneiért, de természetes az is, hogy az apák bűnét a fiúk mentik, amennyire lehet, ahogy az SZDSZ is elsikkasztotta a Bauerek, Petők és Biszkuk felelősségre vonását.
H. G.: Ha elfogadjuk azt a teóriát, hogy az LMP nem az SZDSZ reinkarnációja, akkor Magyarországon megbukott a liberalizmus, ezért tűntek el a parlamentből is a szabad demokraták vagy pedig egy érdekhálózat bukott meg?
Zs. Cs.: Vagy pedig az SZDSZ-féle „kvázi liberalizmus” bukott meg?
Z. P. F.: Azt hiszem, hogy mind az utóbbi évek MDF-ének, mind az SZDSZ-nek volt ideológiai, társadalmi és politikai beágyazottsága. E két erőnek szervezeti szempontból is volt egy életciklusa, és ez az, aminek vége. Tehát nem azt mondom, hogy megszűnt ezzel az a szavazóbázis, amelyből építkeztek, nem azt mondom, hogy megbukott minden téren maga a liberalizmus mint ideológia, és nem azt mondom, hogy felszámolódott minden tekintetben az a hálózat, amely az SZDSZ-t működtette, és ez a hálózat esetleg nem dolgozik más pártok mögött. Ám azt állíthatjuk, hogy ez a szavazóbázis megtalálta magának az utat a politikai arénába, ami nagymértékben az LMP-nél jelentkezik.
H. G.: Esetleg más pártoknál is?
Z. P. F.: Máshol kevésbé jelentek meg az SZDSZ korábbi szavazói, de kétségtelen, hogy az MSZP-ben a Gyurcsány-féle irányvonal rendelkezik szabad vegyértékkel a liberális szavazók irányába. Ma talán legkevésbé a Fidesz–KDNP vonzó számukra.
K. F.: Azt látom, hogy a liberálisok vesszőfutása nem csupán magyar jelenség. Érdemes megnézni például a német FDP esetét. Két év alatt hozzávetőlegesen harmadolódott a szavazótáboruk, bár a minapi választási kudarcukban az is szerepet játszott, hogy a német szabad demokraták inkább az atomenergia pártján vannak, ami a Japánban történtek nyomán elég rossz ajánlólevél volt a számukra. Ennél is fontosabb viszont az, hogy az alapideológia üresedett ki, hiszen a szabadságjogok érvényesítése a nyugati civilizációban az elmúlt évtizedekben sikeres volt, amit napjainkban már nem igazán lehet érdemben fokozni.
Z. P. F.: Mindemellett a neoliberális gazdaságpolitika megbukott, 2008-ban. Igaz, a német szabad demokraták két évvel ezelőtt még tizenöt százalék körüli eredményt értek el a parlamenti választásokon, de ebből is látszik: minden egyes politikai aréna más, olyannyira, hogy van, ahol alapvetően a jobboldalhoz, és van, ahol a baloldalhoz húznak a liberálisok.
Zs. Cs.: Kósa Lajos pár évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy ő valójában liberális konzervatív, illetve nemzeti szabadelvű irányultságú politikus. A Fideszen belül létezik ilyen „belső párt” is?
Z. P. F.: Mivel a Fidesz egy nagy néppárt, ezért ebből adódóan teljesen természetesen fedezhető fel ez az irányultság is.
K. F.: A második Orbán-kormány gazdaságpolitikáját például eklekticizmus jellemzi. Hiszen az egykulcsos szja bevezetése vagy a társasági adó csökkentése liberális indíttatású intézkedések, de a családi adózás az egészet elviszi más irányba.
Zs. Cs.: Hack Péter volt SZDSZ-es képviselő nemrégiben arra tett utalást, hogy 2012 tájékán többedmagával életre kíván hívni egy konzervatív liberális, illetve markánsan piacpárti politikai formációt. Ehhez megnyerve bizonyos volt szabad demokrata társait és egyházát, a Hit Gyülekezetét, sőt még egyes közírókat, például Seres Lászlót, esetleg még egy későbbi parlamenti pártot is gründolhat Hack?
K. F.: Egy ilyen vállalkozásnak a gazdasági fundamentumait nagyjából látjuk, a társadalmi beágyazottságát nem nehéz elképzelni, ismerve a Hit Gyülekezete egyház létszámát.
A rendelkezésükre álló médiafelületeket szintén látjuk, úgyhogy már „csak” néhány hiteles politikusra lehet szükségük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése