Hiányolás

Lázin Miklós András

- 2012. október 19., péntek

Tisztelt Veszprémi Törvényszék! Súlyos eljárási tévedésre kívánom fölhívni a figyelmüket a vörösiszapper kapcsán. Jelesül arról van szó, hogy két, roppant fontos ember nincs ott a vádlottak padján: a portás és a takarítónő. (A váltóőr azért nem játszik, mert az üzemben már rég nincs ilyen állás.) A szörnyű katasztrófáért ugyanis ez a két alkalmazott a felelős, senki más. Csodálkozom is erősen, hogy eddig nem tűnt föl a taláros testületnek a hiányuk. Szerencsére még messze nem késő, hiszen a minap indult az eljárás, azaz nyugalommal helyre lehet ütni a hibát.

Fölhívom egyben figyelmüket Deák József és Bakonyi Zoltán vallomására is: a vörösiszap nem veszélyes anyag. Olyannyira nem az, hogy Deák Józsefnek teljesen igazat kell adnom, amikor azt mondta, a káreseményben Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen érintett házak szinte kivétel nélkül helyrehozhatók lettek volna takarítással és festéssel. Az elsőrendű vádlott, Bakonyi Zoltán sem téved, amikor arról beszél, a vörösiszap nem veszélyes anyag. Sőt, egyenesen fürdeni lehet benne.

Olyannyira nem káros, hogy amit önök látnak, tisztelt törvényszék, az nem más, mint ámítás. Mese az utolsó szögig. Kezdve a lúgtól szétmart Horváth házaspártól a zagylöttytől megfulladt embereken át a többi sápítozó, hápogó alakig bezárólag. E csoport csak a vállalatvezetés tisztességben megőszült, rendes, bérből, fizetésből élő szakembergárdájának a pénzére áhítozik. De arra nagyon. A tíz halott is csak Ossiani-költemény – ők jelenleg külföldön bujkálnak, s arra várnak, hogy életben maradt rokonaik pióca módra hizlalják pénztárcáikat, s utána riszteljenek velük a hasznon.

Tisztelt Törvényszék! Ne higgyék el a vádhatóság azon állítását sem, hogy a gát már évek óta mozgott. Amaz műhold, amely ezt esztendős adatsorokkal bizonyítani képes, százezer kilométerre lebeg a távolban. Márpedig ahogy a magyar mondás tartja, messziről jött ember – pláne egy szívtelen, elektromos alkatrészekből álló gép – azt mond, amit akar. Az a fontos, hogy a földön állva a csúszás nem látszott – minden más smafu.
S hoppá, majd el feledtem: a természeti károk is a regék világába utalhatók. A Torna-patak nem az iszaptól, hanem a takarítónő és a portás hibájából lett vörös. Az előbbi a felmosóvödrét, utóbbi pedig a paprikásszalonnás kését mosta bele. Nem is csoda, hogy odalett az állatvilág.

Visszakanyarodva a két fontos beosztott „hiányolására” – e tény szokatlan esemény a magyar bírói gyakorlatban. Bár önök biztos jobban tudják, azért leírom, idehaza az az általános gyakorlat, hogy a világraszóló piszkosságokért nagyítóval kereshető csekélyke kivételtől eltekintve az utolsó csavaron verik el a port, vagy ha ez mondjuk a várható elemi társadalmi fölháborodás miatt nem lehetséges, könnyítésekkel dobálóznak. Tisztelt törvényszék, tessék tehát gyorsan lépni, s kiadni ukázba a portás és a takarítónő előzetes letartóztatását, mielőtt elhagyják az országot. Mert ha az nem sikerül, félős, hogy nem lesz kit keményen, példásan elítélni. Azt pedig mégsem engedhetik meg maguknak.