A bankok megússzák

Bíró Zoltán

- 2012. október 7., vasárnap

Érthető okokból került most a közéleti csatározások középpontjába Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egyenlegjavító programja. Az országgyűlési ellenzék és mindenféle más „ellenzékiek” most ujjongva ünneplik magukat, hogy ugyebár ők megmondták: a kormányzati gazdaságpolitika egy csődtömeg. Ki innen, ki onnan támadta eddig is a kormány politikáját, gazdasági és egyéb intézkedéseit, csak éppen azt nem hihetjük, hogy a bölcs és jogos kritika volt a támadások mozgató rugója. Ritka kivételtől eltekintve, a támadás, a kétharmados politikai hatalom megrendítése volt és maradt a cél. Most az történt, hogy a kormány kénytelen volt meghátrálni, mert a nagyobb nemzetközi erőkkel szemben még mindig ez a meghátrálás volt a kisebbik rossz.

Az itthoni szociálliberális ellenzék már rég erre játszik, tudva a maga gyengeségét, de ismerve nemzetközi és nemzetek feletti támogatóinak a természetét és erejét is, bízott abban, hogy ezek az erők csak megszorongatják a kormányt, és rákényszerítik, hogy az pedig szorongassa meg az országot. Bár ez nem sikerült olyan fényesen, a kikényszerített „csomaggal” sem, azért lépésről lépésre igyekeznek olyan helyzetet teremteni, hogy a remélt közelégedetlenségre rátelepedve az eddiginél eredményesebben küzdhessenek a nemzeti kormány ellen.

Aránylag csendes háború zajlik világszerte, és ott van az erőfölény, ahol a pénz. A világ népességének egészen kis töredéke birtokolja a bankokban felhalmozott pénzek tömegét. Ezek a bankok taszították válságba a világot, ezek tettek tönkre országokat, ezek szorongatják az eladósított államokat, ezeket kellett közpénzekből „konszolidálni” a nekik kiszolgáltatott, vagy őket önként kiszolgáló kormányoknak világszerte. „A bankok és a jegybank megúszták” – írja az Origo, és ez igaz. Megint megúszták. Amikor mindenki veszít, a bankok megússzák. Ez ennek a nem munkára, nem értékteremtésre, hanem a banki manipulációkra, a spekulációra épített rendszernek a lényege. Távlati célja pedig jól láthatóan minden nemzeti érdekérvényesítés, ellenállás lehetetlenné tétele. Mi sem jellemzőbb erre a helyzetre, mint az, hogy az intézménynek, amelyet Magyar Nemzeti Banknak hívunk, semmi köze már a nemzethez, mert mások, máshonnan felügyelik. A kormány éppen azzal dühítette föl leginkább az IMF, az Európai Bank és az unió vezetőit, hogy a neve szerint „nemzeti” bankhoz is hozzá mert, hozzá akart nyúlni. Ezzel ugyanis súlyosan sértette bankárék és a világkormányról álmodó politikusok közös érdekeit. Ha a kormányok hagyják, hogy békésen kivegyék a kezükből a hatalmi eszközöket, akkor kaphatnak hitelt, akkor részesedhetnek az uniós támogatásokból, jöhetnek a beruházók – akkor átmenetileg megúszhatják az államcsődöt is.

Ellenkező esetben megbénítják az országot, és odavetik őket a népharagnak. Nálunk például már Gyurcsány és társai – akik készséges szolgái voltak ennek a globalista pénzhatalomnak – most október 23-ra készülődnek, hogy kihasználják a helyzetet, jó bolsevik szokás szerint, és összelopkodott vagyonuk birtokában kiálljanak a szegények mellett, a rosszul fizetett pedagógusok mellett stb. Túl a közös érdekeken, pontosan ez a gátlástalanság, ez a pofátlanság köti össze mindenütt bankárékat a bolsevik-liberális politizálás kis- és nagymestereivel.

A nagy kérdés azonban mégis csak az, hogy végső soron mire megy ki ez a kegyetlen játék. Mire akarják fordítani a fölhalmozott pénzeket? Az emberben könnyen feltámad a gyanú, hogy az egyszer már megnyert hidegháború után, mostanság egy másik hidegháború kimenetele kezd számukra kétségessé válni, és mintha a cseppet sem hideg regionális tűzfészkek sem váltották volna be a reményeket. Bár Európában már sikerült a pénz erejével mélyen a nemzeti lét alá szorítani országokat, ez a Közel- és Távol-Keleten nem olyan egyszerű. Lehet, hogy éppen az a cél, hogy felforrósítsák az eddig többé-kevésbé hideg vagy langyos háborúskodást?

Ha visszanézünk a történelembe, akkor azt látjuk, hogy minden háború örök haszonélvezői a bankárok, a pénz birtokosai voltak, ők gazdagodtak a háborúkon, hogy azután a béke feltételeit is ők diktálják, és így uralják majd a háború utáni békét, maguk elé tolva a hatalomba segített politikusokat. Ez utóbbiak pedig többnyire szívesen elhiszik, hogy ők a győztesek, hogy az ő hatalmuk nem látszathatalom. Most csupán egy kikényszerített „csomag”, egyenlegjavító program látott napvilágot nálunk, amibe még nem fogunk belerokkanni, bár örülni sem lehet neki. Az ellenzéknek ugyanakkor nagyon jó ez arra, hogy leszedje a keresztvizet a kormányról, és akár a közszolgálati média segítségével is olyan propaganda-hadjáratot folytasson, ami már a következő választásokra adhat némi lehetőséget, hogy közelebb kerüljön a kormányrúdhoz. Arra egyelőre semmi esélyük, hogy a választásokat megnyerjék, de teremthetnek maguknak – megint hazugságokkal, csalásokkal, a megkeseredett tömeg félrevezetésével – a mostaninál kedvezőbb helyzetet. Hogy mit kezdenének vele? Azt, amit már korábban is megtapasztalhattunk, amikor ők kormányoztak, vagy koalíciós partnerként irányítottak, esetleg erős ellenzékben voltak. Ez az, amit feltétlenül el kell kerülnünk, ha meg akarjuk tartani a maradék Magyarországot és magyarságunkat.