Választás és kiválasztás 
Tudni kell, hogy a valóságban „választási frász” gyötri a hazai balliberális oldalt. Már 1945 óta, amikor Rákosi a kommunisták fényes választási győzelmét ígérte Moszkvának, persze csak akkor, ha a Vörös Hadsereg is méltóztatik segíteni őket. Méltóztatott, de csúfos vereség lett a vége Rákosiék számára. Állítólag ez volt az a pillanat, amikor Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke de facto seggbe rúgta a magyarázkodó Rákosit. Innen íveltek aztán az események az 1947-es, kékcédulás választásokig, ahol a belügyi tárcát uraló kommunista párt minden lehetséges törvénytelenséget elkövetett, amit csak el lehet követni demokratikusnak csúfolt választásokkal kapcsolatosan. Nemcsak a cédulákkal való csalásokról van szó, hanem a választásokat megelőző koncepciós eljárásokról, a választásokból való kizárásokról és egyebekről is. Valamit tenniük kellett, mert ha ezúttal is elmaradt volna a győzelem, nyilvánvalóan személycsere következik a kommunista párt élén, ráadásul fennállt annak a veszélye is, hogy Rákosiék már haza sem jöhetnek a Sztálinnál tett személyes beszámoló után, hanem egyenesen a hírhedt moszkvai Lubjanka kínzókamráiba kerülnek.
Tehát amit ma a regisztráció ellen folytat a hazai balliberális oldal, az csak műbalhé. Hátha az alaptörvényre meg az állampolgári jogokra, az emberi méltóságra, s miegyébre való hivatkozással fogást lehet találni a jelenlegi kormányon, illetve a kormánypártokon. Jó kérdés, hogy miért nem a kádári időkben hangoskodott a szabad választások eszméje kapcsán például Szekeres Imre, az MSZP egyik mai vezéralakja. Csak nem azért, mert éppen Pap Jánosnak, Veszprém megye hírhedt és brutális első titkárának volt a jobbkeze?! Demokrácia? Megesett, hogy Pap pisztollyal a kezében vezette a megyei tanács ülését. Úgy követelte, hogy Veszprém belvárosából igenis kis New Yorkot kell csinálni! Felhőkarcolókkal.
Az MSZP, illetve a balliberális oldal – ha már választásokról van szó – mást sem tesz, mint az 1947-es példát követi. Szellemi és gyakorlati értelemben egyaránt. Számára a választás csupán a hatalomba kerülés és a hatalommegtartás eszköze, semmi más. Híres szocialista tétel, hogy a tegnap még kedves baloldali választók a győzelem után sürgősen fogják be a pofájukat, és törődjenek a maguk kis hétköznapi dolgaival, a politikát, ezt a „magas művészetet” pedig hagyják a különös vágású élcsapatra, például egy Lendvai Ildikóra, egy Kovács Lászlóra, egy Szekeres Imrére… Hogy biztos legyen a győzelem, a balliberális oldal mindenekelőtt a széles, nemhogy elszegényedett, de éppen általa elszegényített rétegeket célozza meg kampányaiban, összecsúsztatva ezt a tábort a másság, a lumpenitás és a társadalmi devianciák képviselőivel. Azért éri még néha meglepetés a baloldalt. A romáktól például több támogatást vártak a korábbi választásokon, s egy házi felmérés állítólag azt bizonyította, hogy csak a 25 százalékuk szavazott rájuk. Pedig… Furcsa mód a következő választáson mindjárt divatba is jött a láncszavazás jelensége, hogy ne menjen már kárba az a sok töltött káposzta és pálinka.
Csak csodálkozni lehet persze a Fidesz naivitásán is. Ha kimondja a párt, ha nem, szeretné komolyabbá tenni a magyarországi választásokat. Nyilván arra a közismert társadalomfilozófiai tételre építve, hogy a parlamenti demokráciának csak akkor van értelme, ha kompetenciával párosul. Azaz a szavazók pontosan ismerik az ország gazdasági helyzetét, politikai-társadalmi viszonyait. Mert csak így tudnak megfontoltan szavazni, s persze a visszacsatolás útján csak így emelkedhet egyre magasabbra a hazai politikai kultúra is. A porból föl, egészen a csillagokba…
A Fidesz regisztrációs ötlete voltaképpen nem más, mint az első kompetenciahatár, amely először a választások, azaz az ország ügyei és sorsa iránti nyilvánvaló elkötelezettséget várja el a szavazóktól. Reményei szerint pedig csak elkötelezettek, akik regisztrálnak. Természetesen sokfajta limit létezhetne. Korábban több olyan ötlet is napvilágot látott – nem a Fidesz köreiben –, hogy a választáshoz való jogot az általános iskolai végzettséggel szerezhesse meg az ember. Éppenséggel el lehet játszadozni az efféle, iskolai végzettséghez köthető ötletekkel, de felvetődött az is, hogy csak az szavazzon, csak az dönthessen közös ügyeinkről, aki adózik. Az adó, vagyis a közöshöz, a közös terhekhez való hozzájárulás jogán. (Nem ostobaság, de akkor mi lesz a határainkon túli magyarokkal, mert az ő szavazati joguk egy másik fontos jobboldali törekvés, a nemzetegyesítés eleme?!)
Bármit is mondjon most a balliberális oldal, bármennyire is bojkottálja a regisztrációval kapcsolatos parlamenti munkát például a Demokratikus Koalíció pártja, valójában egyetlen szocialista, illetve balliberális politikus sem esett kétségbe. Őseik már a nagy októberi szocialista forradalom előtt megteremtették a konspiráció magasiskoláját. Ne legyenek kétségei senkinek sem, az MSZP most is mozgósítani fogja a maga táborát, szépen, módszeresen leregisztráltatja, s majd mindig, mindenütt akadnak olyan „önkéntesek”, akik járműveikkel az urnákhoz szállítják a jegyzékbe vett baloldali szavazókat. A baloldali, illetve balliberális konspiráció eddig minden választáson kitűnően működött, 2010-ben sem ezért bukott el a párt.
Mellesleg szavazásokról és választókról beszélünk. Ha viszont megfigyeljük azt a ma is zajló támadássorozatot, amely a nemzetközi színtéren folyik Magyarország ellen, s az ebből fakadó ötleteket, mint az EU-s főbiztos kinevezésének vagy egy felülről székébe ültetett válságkezelő kormány létrehozásának, illetve idegen csapatok behívásának gondolatát, akkor pontosan látjuk, hogy a balliberális oldal nemcsak a regisztrációt tartja feleslegesnek a lelke mélyén, de magát a választásokat is.
Sinkovics Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése