Iszlám futótűz
Nemrég az európai, az amerikai polgár otthon fotelből nézhette még az arab tavasz eseményeit a tévékészülékén, kényelmesen nyomon követhette az öldöklést előbb Irakban, azután Líbiában. Végignézhette az űzött vadként menekülő Kadhafi ezredes utáni hajszát, az ünneplést, hogy végül rátaláltak és megölték az egykor korlátlan hatalmú diktátort. Láthatta a tartós tüntetéseket Egyiptomban, és láthatja napjainkban is a kíméletlen harcokat Szíriában.
Igyekeztek korábban is, most is a nyugati kommentátorok úgy tálalni a dolgot, mintha egyszerűen a diktatúrák elleni belháborúk lettek volna ezek, holott a belháborúk jelentős külső erők közreműködésével zajlottak, olykor nyílt katonai beavatkozás, máskor inkább csak sejthető külföldi háttérmunka eredményeként, de legalábbis ez utóbbiak közbejöttével. Azóta sem tisztázódott és nem rendeződött semmi. A nyugati liberális demokráciát nem lehet exportálni ezekbe az országokba, különösen nem, ha minduntalan kilóg a lóláb, hogy ugyanis nem jótékonysági öldöklésekről van szó, hanem kíméletlen gazdasági, stratégiai érdekérvényesítésről.
A hirtelen felcsapó és megállíthatatlanul terjedő futótűz oka most éppen egy film rövidített változatának látványa, és az abban elhangzó mondatok. Az Amerikában készített film velejéig mocskos, minősíthetetlenül aljas. Ha csak ez az egy sértés érte volna az utóbbi időben az egész muszlim világot, akkor sem lehetne csodálkozni azon, hogy tiltakoznak ellene mindenütt, és azon sem, hogy helyenként féktelen indulatokat keltett. Azt persze mindenki elfogadja a „civilizált” világban, hogy elítélendő a követségek elleni erőszak, amely emberek – köztük a líbiai amerikai nagykövet – halálához vezetett.
Kényszeredetten elítélik, mint azt az amerikai külügyminiszter, Clinton asszony is tette, magát a kiváltó oknak tekinthető filmet is, de nem erre helyezik a hangsúlyt, az állítólagos filmkészítőt pedig rendőri erővel védik, nehogy bántódása essék. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is nagyon határozottan állást foglalt a nagykövetségek elleni erőszakkal szemben, elítélve mindenféle terrorcselekményt. Hogyne lenne igaza a Biztonsági Tanácsnak és minden elítélő nyilatkozatnak! Arról azonban nemigen szól a fáma, hogy Mohamed próféta és a muszlimok sértegetése nem új keletű, arról sem, hogy senki sem nevezhetne embereket, embertömegeket „állatnak”, amint ezt a film készítői teszik, sem „rákos daganatnak” az egész iszlám világot mindenestül, magát a vallást és benne embereket, népeket, akik, amelyek azt vallják.
Ideje lenne mélyebbre nézni. Mindenekelőtt egyszer s mindenkorra leszámolni azzal, hogy vannak megbocsáthatatlan és büntetendő sértések, és vannak megbocsáthatók és büntethetetlenek, vannak sérthetők és sérthetetlenek e fenemód civilizált nyugati társadalmakban. Az sem lenne utolsó dolog, ha az elemzések szólnának végre a kiváltó okokról is, nemcsak az okozatokról, amelyeket gyakran úgy tálalnak, mintha azok lennének a valódi okok.
Szólni kellene például az országok kizsákmányolásáról, az energiahordozókért folyó világméretű küzdelemről, a gátlástalan fegyverkereskedelemről, a belügyekbe való folyamatos beavatkozásról, de arról az indokolatlan fölényérzetről is, amit a nyugatiaktól a keletieknek el kell viselniük. És persze arról a régi gyakorlatról, hogy a gyarmatosító szempontjából vannak jó és rossz diktátorok, és a rosszak feltétlenül azok, akik nem akarnak a gyarmatosítók kedvében járni. Kadhafi ezredes például nagyon rossz diktátor volt, meg is akarták néhányszor ölni, míg egy alku következtében egy kicsit jobb diktátor nem lett belőle, és végül csak megölték.
Mi köze van mindennek a hírhedt film kiváltotta helyzethez? Annyi köze feltétlenül van, hogy egy igazságtalan és beavatkozásokra, ha kell gyilkolásra is mindig kész „civilizáció” szembenézhetne immár önmagával, mielőtt még továbbterjed a tűz, és olthatatlanná lesznek a lángok. Ebben a konkrét esetben is illő és okos dolog volna néhány kérdésre válaszolni, mert nehezen hihető, hogy csak egy magányos idióta aljas ötlete volt a film. Inkább tűnik szervezett provokációnak. Előbb úgy tudták, hogy izraeli zsidó készítette, aztán most azt mondják, hogy nem izraeli, hanem egyiptomi, és nem zsidó vallású, hanem kopt keresztény. Ám a megnevezett személy ezt tagadja. Ki szervezte, ki csinálta valójában a filmet? Kik adták rá a pénzt? Hiszen bármennyire silány és amatőr is legyen, azért a kétórás, színészek alkalmazásával készült film elég komoly pénzbe kerülhetett.
Ha csakugyan provokációról van szó, akkor az a kérdés: kinek állt ez érdekében? Ki remélhetett abból elsősorban politikai hasznot, hogy fellázítják a fél világot, és az arabok nekimennek az amerikai/német/angol követségeknek, és diplomaták életét fenyegetik? Kiknek áll érdekében súlyosabb háborús helyzetet teremteni az amúgy is feszült helyzetben az egyik világvallás gyalázásával? Kiknek áll érdekében az amerikai katonai jelenlét megerősítése a térségben? Meddig tartható fenn az az álságos nyugati liberális demokrácia, amely ilyen provokációkat és aljasságokat eltűr, miközben más esetekben még a vélemény kinyilvánítását is bünteti? És végül: meddig tartható fenn az a külpolitika, akár az Egyesült Államokban, akár az Európai Unióban, amely immár nyilvánvalóan egy világpolitikai kettős mércét alkalmaz, vélt érdekek, vagy a „pozitív diszkrimináció” hamis elve alapján?
Bíró Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése