Hol állunk?

2012. szeptember 11.

Surján László Hol állunk? Van néhány állítás, amit a baloldali papagáj kommandó állandóan ismételget. Orbán megint hazudik, ez az egyik lemez. Minden mutatónk rossz, károgják a másikon. Hasonló ez ahhoz, ami a Fidesz mondott ellenzékben. Most visszakapjuk a kölcsönt? A helyzet ennél bonyolultabb. Si duo idem faciunt, saepe non est idem. Ha ketten teszik ugyanazt, gyakran nem ugyanaz, tanítja a latin mondás. Mintha most is erről lenne szó. A Gyurcsány hazudik kijelentés az őszödi beszéd lényegét tudatosította az emberekben, annak kiszivárogtatása után. Nem vád volt, hanem tényközlés. Orbánt most vádolják, például azzal, hogy riogat az IMF feltételeket illetően. Pedig nem. Mindössze lefordította közérthetőre a szép, udvarias diplomata nyelvezetet. Hogy az IMF egy szót sem szólt nyugdíjcsökkentésről? Igaz. Mindössze a szociális kiadások csökkentését javasolta. Nos, mi e körben a legnagyobb tétel? Mi lenne más, mint a nyugdíj. Amit ugye Romániában csökkenteni kényszerültek az IMF megállapodás után. Az ellenzék és holdudvara persze belekapaszkodik mindenbe, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba. Hangzatos címek alatt, vitriolba mártott tollal írnak, éjjel és nappal. Mint annak idején. Sok évtizedes hagyomány és gyakorlat. Miért mondom: utolsó szalmaszál? Jól kitapintható az ellenzék reménye. A nem létező csontvázak és a kedvezőtlen külgazdasági környezet, nem utolsósorban pedig az ország nevében általuk vállalt konvergencia program a 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz-KDNP szövetséget olyan lépésekre kényszeríti, amelyek azonnal népszerűségvesztést okoznak. Ekkor pedig a válságkezelés elismert bajnokának kikiáltott Bajnai hóna alatt szépen visszajönnek, akár már 2014 előtt, a hatalomba. Hasonló forgatókönyvvel számolt a Jobbik is, persze más végeredménnyel. Vona azt nyilatkozta annak idején, hogy 2012-ben előre hozott választások lesznek, s a Jobbik nyerni fog. 2012 szeptemberében vagyunk, előrehozott választásoknak semmi jele, s még mindig a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, ha tábora meg is fogyatkozott. Nem jöttek be tehát a számítások. Ezért a fékevesztett gyűlölködés, hangulatkeltés, ezért a nemzetközivé tett rágalomária. A másik lemez, ami végtelenítve pörög, azt mondja, hogy minden, de minden tekintetben rosszul állunk. Lemaradtunk végletesen. Dráma. A Figyelő ez idei 36. számában közöltek szerint valóban rosszul állunk például a GDP negyed éves változását tekintve. Igaz, hogy 2011-ben adataink azonosak illetve jobbak voltak az eurózóna átlagánál, de 2012-ben már rosszabbak vagyunk mind az eurózónánál, mind például Csehországnál, Szlovákiánál, Lengyelországnál, vagy akár Romániánál is. Közbevetőleg: a negyedéves adatokra figyelni kell, de végzetes következtetésekre ne ragadtassuk magunkat. Idén a második negyedévben például már lehagytuk a cseheket. Drámázni talán nem kell, de tény: a növekedés messze elmarad a várttól és a tervezettől, s ennek biztosan lesznek rossz következményei. A másik fájdalmas mutató az infláció. Több mint kétszerese az eurózóna átlagnak. Az infláció elleni küzdelem letéteményese a Nemzeti Bank. Hivatkozik is erre, amikor kamattartásról illetve kamat emelésről van szó. Nem állítom, hogy alapvetően a MNB a hibás a rossz adatok miatt, de kíváncsian várom, mi lesz, ha cserélődik az elnök. Más a helyzet, ha az Eurostat munkanélküliségi rátáit nézzük. 2011-ről 2012-re a munkanélküliség csökkent Csehországban (mértéke: 0,2%) Magyarországon (0,1), az Egyesült Királyságban (0,1), Németországban (0,4) és például Romániában is (0,4). Az euzóna átlagában azonban növekedés volt, mégpedig 1,1 százalékos. Romlott a helyzet Szlovákiában és Lengyelországban is. Az államháztartási hiány adattal nem helyes dicsekedni, mert bár az Eurostat szerint kiugróan jó az elért 4,3 GDP arányos többlet, e mögött a magán nyugdíjpénztárak egyszeri visszafizetési állnak. Több értelme van az államadósságra hivatkozni, ahol a múlt évi 80,6 százalékunk rossz forint/euró arány mellett született, de a 87,2 százalékos eurózóna átlaghoz képest még mindig jó adatnak számít. Önbecsapás volna arról értekezni, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Nem, semmivel sem vagyunk elégedettek. De az a károgás, amit az ellenzék egésze művel, nemcsak nem indokolt, hanem egyenesen káros. Mert a gazdasági életben - sajnos - igen nagy szerepe van a vélekedésnek. A rossz hírverés: árt. Hogy kérhetik a választók bizalmát azok, akik ártottak az országnak kormányon és ellenzékben egyaránt? Ehhez - ahogy a mondás tartja - már pofa kell.