Túl nagy a béke?  

Álláspont

Már számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb valaki ismét megkísérli kijátszani a cigánykártyát, azaz a nincstelenségbe és elkeseredettségbe süppedt roma tömegeket megpróbálja a többség és a kormány ellen hergelni. Az ilyeneknek nincs nehéz dolguk, hiszen a válság különösen sújtja a leginkább segélyekből és alkalmi munkából élő cigány magyar lakosságot, elég csak egy szikrát gyújtani, és máris lángba borul a fél ország.


Az örök provokátor Gyurcsány Ferenc távozásával az ország életében lezárult egy zaklatott korszak. Az a korszak, amelyben egymást követte az olaszliszkai lincselés és a romagyilkosságok vagy a többség megfélemlítésére létrejött (Mohácsi Viktória-féle) roma bőrfejűek menetelgetése és az önjelölt rendteremtők, azaz a Magyar Gárda masírozgatása. Abban az időben kisebbség és többség egyaránt fenyegetve, tehát rosszul érezte magát, egyesek pedig kényelmesen halászhattak a zavarosban. 
Az új kormány nagy sikere, hogy etnikai fronton viszonylagos békét tudott teremteni. A romapolitika nagy hamiskártyásai (Kolompár Orbán és Száva Vince) kiszorultak a ringből. A liberális uszítók (például a már említett Mohácsi család) és a barna párducok (lásd Horváth Aladár az olaszliszkai gyilkosságban is érintett mozgalmát) pedig a közélet húsz éven át tartó, sikeres manipulálása után szépen lecsorogtak a történelem nagy vécécsészéjének fekete lyukában. Aki pedig a felszínen maradt, az az elmúlt két évben a politika legitim eszközeivel, vitával és érveléssel operált. Mostanáig.


A hét végén ugyanis furcsa alakulat vonult végig a pesti belvároson. A szép emlékű pletykalapok, a Kacsa magazin és a Pszt! kiadásával kétes hírnevet (na meg Nagy Bandó András seprűnyelétől és az alvilág ökleitől jó néhány kék-lila foltot) szerző Menyhért Mészáros László, felfedezte magában a romát, néhány ismeretlen, de ránézésre nem az éhezők keserves sorsára kárhoztatott helyi cigány vezérrel karöltve, jelképesen elfoglalta az ország házát. Hallottunk is néhány munkásmozgalmi jelmondatot, meg hogy „a magyar cigányság soha semmit nem kapott, és úgy tűnik, nem is fog”.


Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Fülemben cseng a volt monoki polgármester, Szepessy Zsolt néhány évvel ezelőtti okfejtése, miszerint „borzasztó belegondolni, hogy egy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hoztunk, hogy az túltegyen rajtunk”. 
Megkövezhetnek, de ki fogom mondani az összes igazságot – tette hozzá akkor Szepessy, aki ugyan a furcsa pénzügyei miatt időközben kiszorult a politikából, de ebben nagyon is igaza volt. A magyar cigányságnak a nem polgárosodott (sajnos döntő) része ugyanis húsz vagy ki tudja, hány éve mást sem tesz, mint tartja a markát és követel. Az a kétmillió többségi pedig, aki értékelhető mennyiségű adót fizet be a közösbe, enerváltan a zsebébe nyúl, hogy olyan emberek népes családját tartsa el, esetenként havi több százezer forintnyi segéllyel, akik arra sem képesek, hogy iskolába küldjék a gyereküket, vagy megértessék vele, hogy tizenkét évesen teherbe esni nem a leányálmok netovábbja.


Habár a kormány messze nem használ olyan radikális retorikát, mint Szepessy Zsolt, azért szép csendben véget vet ennek a kártékony folyamatnak. Elsőként az iskolába, óvodába járatáshoz kötötte a segélyek kifizetését, amelyeket nemsokára csak állami élelmiszer-utalványban lehet majd megtenni. (Milyen felháborító, a félkarú nem fogadja el, és még fekete címkés cseresznyét sem lehet kapni érte…) A kormány egy sor rendpárti intézkedéssel, például az iskolai pedellusok rendszerének bevezetésével nyugalmat teremtett, és egyre többeknek biztosít közmunkát, miközben csökkentette a henyélésért felvehető segély összegét. Mindeközben a Balog Zoltán vezette államtitkárságon egy sor program indult, tömegeknek nyújtva esélyt a felzárkózásra. Más gesztusokat is tett a kabinet a cigányságnak, például betiltotta a félkatonai egyleteket. Egyszerre szorít és ad tehát.


Mondhatnak akármit a vadliberálisok és a már Zámolyban is csúfosan levitézlett jogvédők, de amit a Fidesz–KDNP romafronton tesz, az találkozik az ország nagy többségének igazságérzetével. És bár elhiszem, hogy nehéz most azoknak, akiktől hosszú ideig csak egy voksot vártak az ingyenélésért cserébe négyévente a (lánc)szavazáson, előbb-utóbb ők is ráébrednek: jól jártak. Hiszen végre valódi esélyt és motivációt kapnak, hogy kitörjenek a lumpensorból. 


A nagy nehezen kialakított etnikai békét viszont minden eszközzel meg kell óvni. A megélhetési uszítók, a kétes motivációjú bajkeverők leszerelése éppen ezért kőkemény nemzetbiztonsági feladat. Amelynek végrehajtása remélhetőleg ma már nem Menyhért Mészáros László egykori tartótisztjeire fog hárulni.


Huth Gergely