Brutális fenyegetést kapott a magyar főszerkesztő: Ki akarják nyírni

Brutális fenyegetést kapott a magyar főszerkesztő: Ki akarják nyírni

Még hogy sajtószabadság?

Michnai Attila- nezopont_online@hetivalasz.huUtolsó módosítás:2012.05.08. - 03:30Létrehozás:2012.05.06. - 15:16

Talán inkább rossz vicc, amit egyes, szigorúan névtelenül hozzászólók maguknak, bizonyos internetes oldalak szerkesztői pediglen őnekik megengednek e szentséges címszó alatt.

Az olvasói észrevételek közlésének szokása nagyjából magával a nyomtatott sajtó megjelenésével lehet egyidős, hasznos tudnivalókkal, sokféle véleménnyel gazdagítva olvasót, lapkészítőt is ugyanakkor. Természetesen (akkor még) csakis és kizárólag szerkesztve, a lapgazda világszemlélete, ízlése szerint válogatva a pontosan azonosítható személyek által beküldött levelekből. És még a művelt nyugaton, a liberális demokrácia vegykonyhájában sem jutott eszébe senkinek cenzúrát kiáltani egy-egy gondolatszegény, színvonaltalan, ne adj' Isten, egyenesen ordenáré, netán éppen beteg lélekről tanúskodó szerzemény közzé nem tétele miatt.
Aztán jött az internet, az online terjedő információk világa, az úgynevezett interaktivitás kora, amikor a nézőnek, olvasónak már az azonnali visszaszólásra is lehetősége adatik. Technikailag tudniillik – és itt lesz az egyesek súlyos tévedése – amikor egy majd' mindenki által elérthető műszaki megoldás alkalmazását magával a sajtószabadsággal azonosítanának. Az online világában értendő sajtószabadság, jelentem, hazánkban igenis hibátlanul működik: bárki indíthat, nyithat ugyanis saját (hon)lapot, és abban a jelek, a tapasztalatok szerint lényegében bármit közölhet is külön engedély nélkül, ráadásként pedig meg még akár rendkívül csekély anyagi ráfordítás árán is.

Annak követelése, hogy a sajtóüzletbe komoly összegeket befektető tulajdonos, a szent sajtószabadság nevében legyen köteles lapjában korlátozás nélkül közzétenni bárki („kommentelő") bármely szövegét, nyilvánvalóan a viccek világa. Ennyi erővel akár helyet kívánhatnának maguknak a drága pénzért felállított köztéri hirdetőoszlopokon éppúgy, mint mondjuk a szendvicsemberek nyakába akasztott táblákon is.

Ellenérvként szokták a tárgyban felhozni, hogy a hozzászólóknak teret engedő oldalak látogatottságának számait alapul véve a piac igenis igényli az ilyesmit, meg hogy mennél hosszabb pórázra eresztik őket, annál népszerűbbek. Úgy lehet, csak éppen a felelősség dolga tisztázatlan. Akkor most ki viseli például a kétségtelenül létező büntetőjogi terheit a – névtelenül közreadni lehetővé tett – szövegekért, az ismeretlen szerző, avagy a nagyon is ismert honlap tulajdonosa?

Példának főszerkesztőnk, Borókai Gábor minapi, amúgy különben speciális indulatoktól – gondolnánk magunk, valamely klasszikusnak gondolt műveltség birtokában – mentes jegyzetének a mandiner.hu oldalán közzétett kivonatára érkezett hozzászólásokat említenénk. Jelen sorok olvasóit fáradságtól, a vasúti restik budijainak falfirkái világába történő alámerüléstől kímélendő citálunk ide belőlük egy amolyan „gyöngyszemet", a legdurvább részleteket csak pontokkal jelezve, az eredeti „helyesírás" változatlanul hagyásával.

„Bocsánat de szerintem nem vagyok egyedűl, akinek nagyon elegen van igy nem lehet élni magyaroszágon mi szabadnak szüllettűnk és a szabadságunk utjába áll egy borokai g(...)láda és bármire hajlandóak vagyunk tényleg elvágjuk a torkát egy borokainak az után ami történt az elmúlt egy két évben mást nem akarunk.

CSAK LEGYILKOLNI LEVADÁSZNI AZ ORBÁN G(...)LÁDÁIT, GYILKOLJUK LE AZ ORBÁN G(...)LÁDÁIT TALPNYALÓIT LŐJÜK AGYON, GYILKOLJUK MÁR LE VÉGRE AZ ORBÁN FÉRGEIT. MINDET! GYILKOLJUK LE AZ OROSZ G(...)LÁDÁIT, BORÓKAIVAL KEZDJÜK!"

Az idézet tán különösebb kommentárt nem igényel, ahogy az sem, hogy a Heti Válasz legtöbb szerzője – miként legújabban jómagam is – köszöni, de nem kér az ilyesmiből, az értelmes hozzászólások elvesztését ugyanakkor erősen fájlalva.

Hogy nem hallanánk az idők szavát, arról szó nincs, csupán az ilyesféle új helyzet új szabályokat kívánna magának. Kizárólag hiteles módon (például az ügyfélkapu igénybevételével) azonosított szerzők írásainak közlését, avagy e célra külön, előzetes szerkesztőt alkalmazva, kerül, amibe kerül. Már persze, ha ama szent piac, megfelelő anyagi fedezet nyújtásával valóban igényt tartana ilyesmire, aminek pedig mifelénk mindezidáig semmi, de semmi jele.